Palócleves recept
Hozzávalók:
- 1 kg sertéslapocka
- 1 fej vöröshagyma
- étolaj
- 3-4 szál sárgarépa
- 2-3 szál fehérrépa
- kb 40 dkg burgonya
- kb 45 dkg sárga hüvelyű zöldbab
- 2 levél babérlevél
- őrölt feketebors (ízlés szerint)
- őrölt kömény (ízlés szerint)
- kapor (ízlés szerint)
- 3 gerezd fokhagyma
- ételízesítő (ízlés szerint)
- só (ízlés szerint)
- 2-3 ek tejföl
Elkészítése:
Kevés olajon az apróra felvágott hagymát üvegesre pároljuk, majd rá szórjuk a fűszerpaprikát.
A megmosott, felkockázott húst beletesszük, összekeverjük és addig keverjük- főzzük, amíg a hús saját levet nem ereszt, majd még egy kis vizet öntünk hozzá.
Amikor már a hús félig megpuhult, beletesszük a kockára vágott burgonyát, a sárgarépát, a fehérrépát, és a sárga hüvelyű zöldbabot.
Annyi vizet öntünk hozzá, hogy jól ellepje, majd ízesítjük.
Beletesszük a babérlevelet, az ételízesítőt, a sót, őrölt fekete borsot, őrölt köményt, fokhagymát és a kaprot. Addig főzzük, míg az összes hozzá való megpuhul.
Egy kis tálba beletesszük a tejfölt, és a forró levesből egy merőkanálnyi levet, jól összekeverjük, majd beleöntjük a levesbe és még egyet forralunk rajta és már kész is van a fenséges leves.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 egyszerű recept kevés hozzávalóból: levesek, főételek és desszertek
Kevés hozzávalóból is lehet tartalmas levest, gyors főételt vagy finom dess
Tovább olvasom »
Krumplisaláta receptek sültek, rántott húsok és grillételek mellé
A krumplisaláta az a köret, ami szinte mindenhez passzol: sültekhez, rántot
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.22. Péntek
A pénteki menüben ezúttal a krémes levesek és a tartalmas, házias főételek
Tovább olvasom »
8 hideg saláta recept, amit sültek mellé is imádni fogsz
Ha egy jó köretet vagy hidegtálra való finomságot keresel, ezekkel a salátá
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.21. Csütörtök
A csütörtöki menüben a tartalmas és a könnyedebb fogások is helyet kapnak e
Tovább olvasom »
Vitaminbomba a tányéron – 10 színes és finom saláta
A saláta egyáltalán nem csak köret lehet – ezek a receptek bizonyítják, hog
Tovább olvasom »









