Meggyes pite cukormentesen recept
Hozzávalók egy 18*27 cm-es tepsihez:
- 8 dkg mandulaliszt
- 8 dkg finomliszt
- 5 dkg olvasztott vaj
- 8 dkg eritrit
- 1 kk szódabikarbóna
- 1 kk őrölt fahéj
- csipet só
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (nagy) - 1,5 dl tejföl
- 1 ek citromlé
- 1 tk vaníliaaroma
- 30 dkg magozott meggy (vagy meggybefőtt)
Elkészítése:
Az eritrithez adjuk hozzá az egész tojásokat, majd robotgéppel keverjük jó habosra. Ezután állandó keverés mellett csorgassuk hozzá az olvasztott, de visszahűtött vajat, adjuk hozzá a citromlevet, a vaníliaaromát és a tejfölt, majd keverjük simára.
A mandulalisztet keverjük össze a finomliszttel, a szódabikarbónával, egy csipet sóval és az őrölt fahéjjal, majd szintén állandó keverés mellett, kanalazzuk hozzá a keverékhez.
A tepsit béleljük ki sütőpapírral, egyenletesen simítsuk bele a masszát, majd szórjuk meg a tetejét magozott meggyel vagy alaposan lecsepegtetett befőttel.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük készre (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem).
A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsiben hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy rácsra és hűtsük ki egészen.
Tipp:
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg előzőleg porrá őrölt eritrittel, majd szeleteljük fel és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »









