Gyümölcsös, joghurtos kocka recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók 20*30 cm-es tepsihez vagy formához:
Tésztához:
- 9
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 9 ek liszt
- 9 ek porcukor
- 1 mk sütőpor
Piskótatekercsek töltéséhez:
- 40 dkg baracklekvár
Gyümölcskocsonyához:
- 4 dl víz
- 20 g zselatin
- 1 tk citromlé
- cukor (ízlés szerint)
- 410 vegyes gyümölcs befőtt
Krémhez:
- 2,5 dl habtejszín
- 1 kisebb citrom leve
- 1 ek cukor
- 300 g natúr joghurt
- zselatin (a gyümölcskocsonyánál írt mennyiségből 1 dl a krémbe kerül)
Elkészítése:
Először a kijelölt tepsit vagy tálat (tortának is készíthető) folpackal kibéleljük úgy, hogy a szélein túllógjon.
A lecsepegtetett gyümölcsöt elosztjuk az alján. A zselatint a vízben elkeverjük a cukorral, citromlével, majd lassú tűznél feloldjuk benne a zselatint. Forralni nem szabad, különben nem fog megszilárdulni!
Ezután langyosra hűtjük, majd a gyümölcsökre öntjük (kb 1 dl-t meghagyunk a krémhez). Betesszük a hűtőba, amíg meg nem dermed.
A krémhez a tejszínt keményre verjük, majd a joghurttal, cukorral és a citrom levével ízesítjük, végül belekeeverjük a zselatint is. Betesszük a hűtőbe a krémünket.
Következik a piskóták sütése. Az egész tojásokat a porcukorral habosra keverjük elektromos habverővel ( kb 8-10 perc alatt, vagy amíg ki nem fehéredik), majd hozzákeverjük a sütőporral elkevert lisztet.
A tésztát megfelezzük és 2 vékony piskótát sütünk egy-egy nagy gáztepsiben.
A megsült piskótákat feltekerjük még forrón. Ha kihűlt kitekerjük, lekvárral megkenjük.
A kihűlt tekercsek egyikét felszeleteljük, a megdermedt gyümölcsös kocsonyára tesszük szorosan egymás mellé, majd egyenltesen rákenjük a krémet. Kissé megrázogatjuk az edényt, hogy a krém a résekbe is bekerüljön.
A másik tekercsünket is felszeleteljük és a krémre rakjuk és kicsit rányomkodjuk. Betesszük a hűtőbe vagy a fagyasztóba, hogy jól megdermedjen a krém is.
A kész sütit tálcára borítjuk és a folpackot lehúzzuk róla és tetszés szerint felszeleteljük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.28. Kedd
A keddi menüben klasszikus, jól ismert fogások szerepelnek. A magyaros burg
Tovább olvasom »
8 palacsintaötlet, ha már unalmas a kakaós verzió
A palacsinta az a desszert, amit valahogy senki nem tud megunni, csak legfe
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.27. Hétfő
A hétfői menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A vaníliap
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »










