Libamájas liba burger recept
Hozzávalók:
- 2 hamburger buci
- 30 dkg liba apróhús
- ízlés szerint só
- ízlés szerint bors
- ízlés szerint liba fűszerkeverék vagy más füstös fűszerkeverék
- 30 dkg hízott libamáj
- ízlés szerint só
- ízlés szerint bors
Hagymalekvárhoz
- 1 kg lilahagyma
- 2-3 evőkanál olívaolaj
- 5-7 dkg barnacukor
- 0,5 dl balzsamecet
- 3-4 evőkanál savanykás lekvár (áfonya, meggy, othello)
Tálaláshoz
- 1,5 dl áfonyás steak szósz
- 1 db paradicsom
- ízlés szerint jégsaláta
- ízlés szerint hagyma lekvár
Elkészítése:
A liba apróhúst daráljuk le, majd ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, és a liba fűszerkeverékkel.
A befűszerezett húst tegyük 1-2 órára hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek.
Vágjuk a megtisztított hagymákat félbe, majd vékonyan szeleteljük fel.
Forrósítsuk fel az olívaolajat egy nagy lábasba, majd tegyük bele a felvágott hagymát.
Szórjuk rá a cukrot, majd pároljuk meg. Adjuk hozzá a lekvárt és keverjük el jól a hagymában.
Kóstoljuk meg, és ha kell édesítsünk még rajta barna cukorral. Főzzük még kb. 10 percig a lekvárral végül ízesítsük a balzsamecettel.
Formázzuk meg a húspogácsákat, majd egy forró serpenyőben süssük meg mindkét oldalát. A hideg májból vágjunk ujjnyi szeleteket.
Egy vastag falú serpenyőt majdnem egészen forróra melegítsünk fel és rakjuk bele a májszeleteket, ízesítsük sóval, borssal.
Amikor erősen barnulni kezdnek a májszeletek fordítsuk meg és a másik oldalukat is pirítsuk meg kb. 1,5-2 perc alatt.
A zsemlék mindkét felét pirítsuk meg egy serpenyőben.
Állítsuk össze a hamburgereket:
A zsemléket kenjük meg a szósszal, majd rakjunk rá ízlés szerint jégsaláta leveleket. A jégsaláta tetejére rakjunk a hagymalekvárból.
A hagyma tetejére rakjuk rá a húst, majd tegyünk a hús tetejére, paradicsomot és hagymalekvárt.
A hagymalekvár tetejére helyezzük rá a májszeleteket, majd a hamburger zsemlék tetejét kenjük meg a szósszal és rakjuk rá a máj tetejére.
Tipp:
Tipp : A liba apróhúson található zsírrétegek miatt nem kell plusz zsiradékot adni a hamburgerhúshoz ahhoz, hogy szaftos legyen. Ha marad hagymalekvár akkor érdemes steril üvegekbe elrakni. Egy hétig eláll a hűtőben.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »
Ünnepi tortacsodák – 12 recept, amit idén ki kell próbálnod
Ha valami igazán különleges édességet keresel az ünnepi asztalra, egy ínycs
Tovább olvasom »
10 pogácsa, amire a nagyi is büszke lenne
A pogácsa a magyar konyha igazi büszkesége – egyszerre hétköznapi és ünnepi
Tovább olvasom »
Mit főzz ma? 10 isteni csirkés fogás hétköznapokra
Ha tanácstalan vagy, mit főzz ebédre, a csirkés ételek mindig jó választást
Tovább olvasom »









