Krémes karalábé leves húsgombóccal recept
Hozzávalók:
- 2 nagyobb zsenge karalábé
- 50 g vaj
- a karalábé zsenge, pici levelei
- 250 g darált, pulykahús
- 1 kisebb
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 5 evőkanál kerek szemű rizs
- 1 kis pohár tejföl
- 200 ml főzőtejszín
- só, őrölt fehér bors
- 1 evőkanál liszt
- 1/2 citrom leve
Elkészítése:
A karalábékat meghámozzuk és kisebb kockákra felvágjuk. A karalábé zsenge, pici leveleit felaprítjuk és félretesszük.
Egy közepes fazékban a vajat felmelegítjük, majd rádobjuk a karalábékockákat. Sóval és őrölt fehér borssal ízesítjük és alá öntünk fél pohár vizet. Fedő alatt takarékon, félpuhára pároljuk.
Míg fő a karalábé, addig a rizst szitában megmossuk és egy kevés zsiradékon csikorgóssá pirítjuk. Felöntjük másfélszeres vízmennyiséggel, sózzuk és fedő alatt félpuhára főzzük.
A darált húst tálba tesszük, hozzáadjuk a tojást, a félpuhára főtt rizst, majd ízesítjük sóval és borssal. Vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk a húsmasszából és a félig megfőtt karalábékra ültetjük. Felöntjük a lábast bő egy liter vízzel.
Sózzuk, majd fedő alatt takarékon készre főzzük a levest kb 25-30 perc alatt.
Míg fő a leves, addig a tejfölt, a tejszínt és a lisztet habverővel csomómentesre keverjük és ezzel habarjuk majd be a levest. A végén hozzáadjuk a citrom levét és megszórjuk az aprított karalábé levelekkel.
Forrón tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »









