Bácskai csirkemáj recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 50 dkg csirkemáj (szív nélkül)
- 2 vöröshagyma
- 3-4 nagyobb húsos zöldpaprika (tévépaprika)
- 2-3 közepes paradicsom
- 4 evőkanál olaj
- kb. 1 kiskanál só
- fél kiskanál őrölt fekete bors
- fél kiskanál majoránna
- 1 púpozott kiskanál házi pirospaprika
- 1 kisebb hegyes csípős paprika
Elkészítése:
A májat nagyobb darabokra vágjuk (általában félbe, a nagyobbakat három részre). A hagymát megtisztítjuk, félbehasítjuk, majd vékonyan fölszeleteljük.
A paprikát kicsumázzuk, a paradicsom szárát kimetsszük, még jobb, ha az utóbbi héját is lehúzzuk, és mindkettőt nagyobb (3 centis) kockákra vágjuk.
Az étolajat egy nagy serpenyőben kissé megforrósítjuk, a hagymát beleszórjuk, kevergetve 6-7 perc alatt szőkére sütjük.
A zöldpaprikát belekeverjük, majd kb. 3 percnyi pirítás után először a májat, újabb 3-4 perc múlva a paradicsomot is hozzáadjuk.
Megsózzuk, megborsozzuk, a majoránnával meg a pirospaprikával fűszerezzük. Aki szereti, vékony karikákra vágott csípős paprikát is tehet bele.
Közepes lángon addig (7-8 percig) sütjük tovább, amíg a máj meg nem puhul, és leve a lecsóéhoz hasonló nem lesz.
Tálaláskor fölaprított petrezselyemmel meghintjük. Tarhonya illik hozzá köretnek.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.29. Szerda
A szerdai menüben klasszikus és laktató fogások szerepelnek. Az aranysárga
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.28. Kedd
A keddi menüben klasszikus, jól ismert fogások szerepelnek. A magyaros burg
Tovább olvasom »
8 palacsintaötlet, ha már unalmas a kakaós verzió
A palacsinta az a desszert, amit valahogy senki nem tud megunni, csak legfe
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.27. Hétfő
A hétfői menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A vaníliap
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »









