Csokoládés-mogyoróvajas torta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:
- 1,5 csomag zabfalatok keksz (győri)
- 15 dkg vaj
Csokoládés részhez:
- 12,5 dkg csokoládé (70 %-os)
- 35 dkg mascarpone
- 15 dkg porcukor
- 1 cs vaníliás cukor
- 2 dl habtejszín
Mogyoróvajas részhez:
- 30 dkg mogyoróvaj
- 10 dkg porcukor
- 1 cs vaníliás cukor
- 2 dl habtejszín
Elkészítése:
A zabkekszet morzsoljuk össze, majd öntsük hozzá a felolvasztott vajat és keverjük össze. Ezután öntsük bele a sütőpapírral kibélelt tortaformába, majd egyenletesen lapogassuk el és tenyérrel jól nyomkodjuk le. Ezután tegyük be legalább egy órára a hűtőbe.
A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hűtsük vissza (teljesen hűtsük ki mielőtt a krémhez kevernénk).
A mascarponét keverjük simára a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd keverjük hozzá a felolvasztott és visszahűtött csokoládét.
A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd apránként, keverjük hozzá a csokoládés krémhez (keverőkanállal keverjük össze, hogy a hab ne nagyon törjön).
Ezután vegyük ki a tortaformát a hűtőből és a kekszes alapra egyenletesen kanalazzuk rá a csokoládékrémet, majd tegyük vissza a hűtőbe dermedni.
A mogyoróvajat keverjük simára a porcukorral és a vaníliás cukorral. A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a mogyoróvajas krémhez (keverőkanállal keverjük össze, hogy a hab ne nagyon törjön).
Ezután vegyük ki a tortaformát a hűtőből és egyenletesen kanalazzuk a csokoládés krém tetejére, majd tegyük vissza pár órára a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen és az ízek kellően összeérjenek (én előző nap összeállítottam a tortát és tálalásig a hűtőben pihent).
Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, helyezzük egy tálcára, majd ízlés szerint szeleteljük fel és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »









