Áfonyahabos rizskocka sütés nélkül recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 25 dkg babapiskóta
- 2 dl tej
Tejberizshez:
- 16 dkg rizs
- 6 dl tej
- 1 csapott mokkáskanál őrölt vanília
- 4 evőkanál kristálycukor
- reszelt citromhéj
- 25 dkg mascarpone
Áfonya habhoz:
- 25 dkg mascarpone
- 12,5 dkg áfonya
- 3 evőkanál cukor
- 1 evőkanál citromlé
- 8 g zselatin
- 3 evőkanál víz
- 3 dl tejszínhab
Elkészítése:
Először elkészítjük a tejberizst. A rizst a tejben puhára főzzük állandó kevergetés mellett, majd amikor puha és sűrű lett elzárjuk alatta a gázt. Belekeverjük a vaníliát, a cukrot és a citromhéjat.
Hagyjuk kihűlni, majd összeforgatjuk a mascarponevel.
A babapiskótát ketté osztjuk, majd az egyik felét megforgatjuk tejben és egy 20×30 cm-es tepsi alját kirakjuk vele.
Erre terítjük a kihűlt tejberizst, majd mehet rá a második réteg babapiskóta, amit már nem szükséges tejbe forgatni.
Hűtőbe tesszük és elkészítjük a gyümölcshabot.
Áfonyahab:
10 dkg áfonyát a cukorral és a citromlével felfőzzük, a zselatint vízbe áztatjuk. Amikor a gyümölcs összeesett a zselatint elkeverjük benne és hűlni hagyjuk.
A mascarponet kevés porcukorral kikeverjük, majd csomómentesre keverjük bele a kihűlt áfonyazselét.
Hozzáöntjük a tejszínt, majd addig verjük, amíg kenhető, formamegtartó állagot nem kapunk.
Elterítjük a babapiskótás rétegen, tetejét simára húzzuk és hűtőben hagyjuk pár órán át összeérni az ízeket.
Szeleteljük, tetejét kakaóporral hintjük és friss áfonya szemekkel díszítjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »










