Erdélyi sertéstokány rizzsel recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 80 dkg sertés hús
- 10 dkg füstölt, húsos szalonna
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál paradicsompüré
- 2 dl száraz fehérbor
- 3 szál zellerzöld
- só ízlés szerint
- őrölt bors ízlés szerint
A körethez:
- 1 bögre rizs
- 2 bögre húsleves lé vagy víz
- 1 ek étolaj
- 1 késhegynyi őrölt bors
Elkészítése:
A húst csíkokra vágjuk, majd megmossuk és lecsepegtetjük.
A füstölt szalonnát szintén felcsíkozzuk, majd forró lábosban kisütjük a zsírját, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát.
Kicsit összepirítjuk, majd hozzákeverjük az előkészített húst és fehéredésig sütjük. Ezután sózzuk, borsozzuk, beletesszük a paradicsompürét, felöntjük a fehérborral és egy dl vízzel.
Összekeverjük, ha felforrt, fedővel letakarva közepes tűzön puhára pároljuk és ha közben túlságosan elfőne a szaftja, kevés vízzel pótoljuk. Mielőtt levesszük a tűzről, beleszórjuk az aprított zellerzöldet és ha elkészült, forrón tálaljuk.
1 evőkanál olajon megpirítjuk a megmosott rizst, őrölt borssal enyhén megszórjuk és ráöntjük a húsleves levét vagy vizet.
Fedő alatt lassú tűznél hagyjuk duzzadni, főni. Ezután a felforrósított sütőbe toljuk és ott dagad készre.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.05.15. Péntek
A pénteki menüben a tartalmas, laktató fogások mellé ezúttal egy kis retró
Tovább olvasom »
8 gyümölcsös torta, ami friss és látványos egyszerre
A könnyed, gyümölcsös torták valahogy mindig elegánsabbnak hatnak, még akko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.14. Csütörtök
A csütörtöki menüben ismét a házias kedvencek kerülnek előtérbe, tartalmas
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.13. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas, házias ízek és a kicsit különlegesebb fogáso
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.12. Kedd
A keddi menü most pont azt tudja, amit egy hosszú hétköznapon elvár az embe
Tovább olvasom »
12 édes tésztás kedvenc a nudlitól a derelyéig
Az édes tészták valahol félúton vannak a főétel és a desszert között, és ős
Tovább olvasom »










