Tejfölös-mustáros brokkolikrémleves recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 közepes brokkoli
- 1 kisebb póréhagyma
- 4-5 ág kakukkfű (levelek lecsipkedve)
- 1 késhegynyi szerecsendió
- 2 tk ételízesítő
- só (ízlés szerint)
- őrölt színes bors (ízlés szerint)
- 1 ek dijoni mustár
- 2 dl tejföl
- 5 dkg vaj
- 1 ek olívaolaj
Elkészítése:
A brokkolit szedjük rózsáira és a vastagabb szárrészt vékonyan pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb darabokra. Ezután folyó víz alatt mossuk meg, majd alaposan csepegtessük le.
A póréhagymát vékonyra karikázzuk fel.
A vajat és az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a felkarikázott póréhagymát, szórjuk meg egy csipet sóval és pár perc alatt pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá az alaposan lecsepegtetett brokkolit, szórjuk meg a fűszerekkel, keverjük, forgassuk össze, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. Forraljuk fel, majd a hőfokot mérsékelve, főzzük puhára (közben kóstoljuk és ha szükséges ízesítsünk utána).
Amikor a brokkoli puhára főtt, vegyük le a tűzről, majd botmixerrel pépesítsük.
A tejfölt keverjük simára a mustárral és egy merőkanál leturmixolt levessel.
Ezután tegyük vissza a levest a tűzre, melegítsük forráspontig, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejfölös-mustáros keveréket. Kevergetve főzzük még 1-2 percig, majd vegyük le a tűzről és tálalásig tartsuk melegen.
Tálaláskor merjük a levest tányérba, csepegtessük meg olívaolajjal, majd ízlés szerint pirított kiflikarikákkal, esetleg levesgyönggyel kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









