Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Kínai sült hal recept

Kínai sült hal
Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
30 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető



  • Hozzávalók:

    • 4 nagy, egyenként kb 25 dkg-os szálka nélküli bőrös halfilé (harcsa vagy afrikai harcsa fogas)
    • 1 tk só
    • 6 evőkanál liszt
    • szükség szerint vaj a sütéshez

    Mártáshoz:

    • 1,5 ek étkezési keményítő
    • 3 ek paradicsomvelő (sürített paradicsom)
    • 2-3 evőkanál sötét szójaszósz
    • 2 evőkanál vörösborecet
    • csipet só
    • 3 evőkanál kristálycukor
    • 1 mokkáskanál csípős piros arany

    Elkészítése:

    A halfilét kisebb darabokra vágjuk. Először sóval dörzsöljük be jól, azután a lisztben forgassuk meg.

    Serpenyőben forrósítsunk vajat, 3-4 perc alatt szép aranybarnára megsütjük a halat, majd lecsöpögtetjük.

    A mártásához a paradicsomvelőt a szójaszósszal, a vörösborecettel, a sóval és a cukorral ízesítve fwlforraljuk, majd a paprikakrémmel tüzesítjük.

    Ha felforrt a kb 1 dl vízzel simára kevert keményítővel sűrítjük. Inkább hígnak kell lennie, majd utánaízesítjük.

    A halat újramelegítjük, ha nem tudtuk meleg helyen tartani.

    Tálaláskor a paradicsomos mártással leöntjük és vajbon párolt zöldségekkel tálaljuk.

    Hozzáadom a receptfüzethez

    Őket is nézd meg!

    Szólj hozzá