Sfogliatine glassate egyszerűen recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Leveles tészta:
- 30 dkg finomliszt
- 25 dkg margarin
- 6 ek hideg víz
- 1 ek ecet
Továbbá:
- 1 közepes méretű
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁSfehérje - 12 dkg átszitált porcukor
- 1 evőkanál átszűrt, pikáns házi sárgabaracklekvár
Elkészítése:
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és pár órára a hűtőbe tesszük.
A pihentetett tésztát kinyújtom 2-3 mm vastagra.
Nagyon éles, széles pengéjű késsel szabályos, 5*2 cm-es apró téglalapokra vágjuk a tésztát úgy, hogy az egész alá egy sütőpapírt helyezünk, amit igyekszem nem szétvágni.
Az így kapott téglalapokat a fagyasztóba tsszük, míg elkészítjük rá a habot.
A tojásfehérjét gépi habverővel verni kezdjük, majd a robotgép folyamatos üzemmódja mellett adagoljuk hozzá a cukrot és addig keverjük, amíg szép fényes és krémszerűen sűrű állagú lesz.
Az én baracklekvárom már eredetileg rostmentesen készült, így nem kellett átpasszíroznom. Akinek rostos van, azt egy sűrű szövésű szűrőn passzírozza át, majd egy kicsi nylon zacskóba tesszük és egy nagyon pici lyukat vágunk az egyik sarkán.
A behűtött tésztalapokra kanalazzuk a fehérjehabot és egy kenőkés segítségével egyenletesen eloszlatom a tetején a teljes mennyiséget.
A sárgabaracklekvárból egymástól kb 1 cm-re vékony csíkokat húzunk a tészta hosszanti oldalával párhuzamosan.
Egy fogpiszkáló segítségével a lekvárvonalakat merőlegesen is összekötjük szinte ugyanekkora távolságban, így alakul ki a jellegzetes mintázat, ami majd a sütőben, a magas hőmérséklet hatására utat talál magának az emelkedő fehérjehabban.
Két nagy tepsit sütőpapírral kibélelünk. Egyenként átemeljük egy széles késsel a kis sütiket úgy, hogy 1 cm legyen közöttük.
180 fokra melegített sütőben 25 perc alatt megsütjük. Asütés közben a tetejét letakarhatjuk alufóliával, ha nagyon barnulna.
54 db süti lett ebből az adagból. 1 hétig eltartható jól záródó dobozban.
Nagyon finom, könnyű, ropogós, látványos aprósüti.
Tipp:
Én házi leveles tésztából készítettem el, de lehet bolti is. Ez esetben 275 gramm szükséges hozzá.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Krumplisaláta receptek sültek, rántott húsok és grillételek mellé
A krumplisaláta az a köret, ami szinte mindenhez passzol: sültekhez, rántot
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.22. Péntek
A pénteki menüben ezúttal a krémes levesek és a tartalmas, házias főételek
Tovább olvasom »
8 hideg saláta recept, amit sültek mellé is imádni fogsz
Ha egy jó köretet vagy hidegtálra való finomságot keresel, ezekkel a salátá
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.21. Csütörtök
A csütörtöki menüben a tartalmas és a könnyedebb fogások is helyet kapnak e
Tovább olvasom »
Vitaminbomba a tányéron – 10 színes és finom saláta
A saláta egyáltalán nem csak köret lehet – ezek a receptek bizonyítják, hog
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.20. Szerda
A szerdai menüben a krémesebb, tartalmasabb fogások kerülnek előtérbe. A te
Tovább olvasom »










