Gesztenyekrémes mézeskalács torta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók egy 20-cm-es tortához:
- 1 cs mézeskalács tészta
Gesztenyekrém:
- 25 dkg gesztenyemassza
- 25 dkg mascarpone
- 15 dkg porcukor
- 2 cs vaníliás cukor
- 1/2 rumaroma
- 2 dl habtejszín
Díszítéshez:
- 1 csomag marcipánmassza
- 3 tubus különböző színű ételfesték
Elkészítése:
A készen megvásárolható mézeskalács tésztát csomagoljuk ki, majd lisztezett felületen nyújtsuk ki vékonyra.
Ezután vágjunk ki a tésztából három darab 20 cm-es kört. Én egy fedőt helyeztem rá, majd azt vágtam körbe, így kaptam két darab 20 cm-es tésztalapot. A maradék, leeső tésztát egymásra helyeztem úgy, hogy kissé fedjék egymást, majd abból vágtam ki a harmadik tésztalapot.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá a tésztalapot (én gáztepsin egyszerre két lapot sütöttem meg, a harmadikat pedig külön).
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd 6-8 perc alatt süssük meg a tésztalapokat (én légkeverésnél 160 fokon, 6 percig sütöttem).
A sütőből kivéve a sütőpapíron hagyjuk teljesen kihűlni, mielőtt megtöltenénk.
A porcukorhoz adjuk hozzá a mascarponét, a vaníliás cukrot és a rumaromát, majd keverjük simára.
A gesztenyemasszát nyomjuk át krumplinyomón vagy reszeljük le, majd adjuk a krémhez és szintén keverjük simára.
A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a krémhez.
Ezután töltsük meg a mézeslapokat a gesztenyekrémmel, majd az oldalát is vonjuk be, végül pedig reszeljünk a tetejére gesztenyemasszát.
Ezután tegyük be a hűtőbe pár órára (vagy egész éjszakára), hogy a tészta felpuhuljon és az ízek jól összeérjenek.
A tortát ízlés szerint színes, karácsonyi marcipán figurákkal is feldíszíthetjük, de ettől el is tekinthetünk.
Én pl 1 csomag marcipánt három részre osztottam, majd ételfestékkel alaposan összegyúrtam, vékonyra kinyújtottam, majd a formákkal kiszúrtam.
Ezután a torta oldalára ragasztottam, majd úgy tettem be a hűtőbe.
Tipp:
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a tortát, majd úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
8 palacsintaötlet, ha már unalmas a kakaós verzió
A palacsinta az a desszert, amit valahogy senki nem tud megunni, csak legfe
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.27. Hétfő
A hétfői menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A vaníliap
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.21. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeállított fogások szerepelnek. A betyár
Tovább olvasom »









