Békebeli puncstorta recept
Hozzávalók:
Piskóta (24 cm-es tortaformához):
- 12
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 24 dkg cukor
- 24 dkg liszt
Kakaós szirup:
- 20 dkg cukor
- 2 ek holland kakaópor
- 2 dl víz
Betöltéshez:
- 6-8 ek meggylekvár (vagy más piros bogyós gyümölcsből készült lekvár)
- 10 dkg mazsola
- 1,5 dl rum
Bevonás:
- 3
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁSfehérje - 9 ek porcukor
- kevés piros ételfesték
Díszítéshez:
- 1 marék szeletelt mandula
- habfixálóval rögzített tejszínhab
Elkészítése:
Először két hat tojásos piskótát sütünk. Ehhez (laponként) hat tojást kettéválasztunk.
A sárgákat 6 dkg cukorral habosra keverjük egy kézi habverő segítségével. A fehérjéket 6 dkg cukorral kemény habbá verjük. A fehérjehabot két részletben óvatosan a tojás sárgákhoz keverjük, majd beleforgatjuk az átszitált lisztet is.
24 cm-es tortakarikában, 180°C-ra előmelegített sütőben kb 25 perc alatt megsütjük.
A maradék hat tojásból, 12 dkg cukorból és 12 dkg lisztből ugyanígy sütünk még egy piskótát. A két piskótalapot hagyjuk kihűlni.
A két piskótakarika közül az egyikből a tölteléket fogjuk elkészíteni. Ennek a piskótának a harmadát kockákra vágjuk és meglocsoljuk a rummal.
A piskótakarika maradék kétharmadát kézzel összemorzsoljuk, morzsásra tépkedjük.
Főzünk egy kakaós szirupot. Ehhez a cukrot, a kakaót és a vizet forrásig melegítjük, majd kb 5 percig hagyjuk gyöngyözve forrni.
A szirupot a morzsásra tépkedett piskótára öntjük, hozzáadjuk a mazsolát is és alaposan összekeverjük: teljesen át kell járnia a piskótát a szirupnak, hogy ne legyen száraz a torta. Ekkor óvatosan hozzáforgatjuk a rummal lelocsolt piskótakockákat és a mazsolát.
A második piskótakarikát két lapba vágjuk. Az egyiket a tortakarika aljába tesszük, majd megkenjük a lekvárral. Ráhalmozzuk a szirupos-rumos tölteléket, elegyengetjük, majd erre rátesszük a második piskótalapot, amelynek a töltelék felé néző oldalát szintén megkentük lekvárral.
A torta tetejére méretre vágott sütőpapírt terítünk, majd egy éjszakán keresztül préseljük: a sütőpapírra kilós cukrot, rizst stb halmozunk egyenletesen, ami lesúlyozza a tölteléket.
A bevonathoz a tojásfehérjéket a porcukorral vízgőz fölött kemény, fényes habbá verjük. Végül egy kevés piros ételfestékkel rózsaszínre színezzük. Ezzel vonjuk be a tortát.
Az oldalát szeletelt mandulával, a tetejét tejszínhab rózsákkal díszítjük.
Tipp:
Ezt a közkedvelt tortát bármelyik ünnepre megsüthetjük, csak a díszítést kell változtatnunk. A siker nem marad el.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »
Ünnepi tortacsodák – 12 recept, amit idén ki kell próbálnod
Ha valami igazán különleges édességet keresel az ünnepi asztalra, egy ínycs
Tovább olvasom »
10 pogácsa, amire a nagyi is büszke lenne
A pogácsa a magyar konyha igazi büszkesége – egyszerre hétköznapi és ünnepi
Tovább olvasom »
Mit főzz ma? 10 isteni csirkés fogás hétköznapokra
Ha tanácstalan vagy, mit főzz ebédre, a csirkés ételek mindig jó választást
Tovább olvasom »










