Sütőben sütött csirkemell fasírt recept
Hozzávalók:
- 50 dkg csirkemell (darálva)
- 2 szikkadt zsemle
- 1 kisebb fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - só
- őrölt bors
- csipet szerecsendió
- 10 dkg sajt
- 3 ek olívaolaj
- zsemlemorzsa a forgatáshoz
Elkészítése:
A szikkadt zsemléket áztassuk be vízbe (vagy tejbe), majd alaposan nyomkodjuk ki.
A csirkemellet daráljuk le (ha egészben vesszük), majd adjuk hozzá a kinyomkodott zsemlét, az apróra vágott vöröshagymát, az összepréselt fokhagymát, ízlés szerint fűszerezzük, majd gyúrjuk össze a masszát. Ezután adjuk hozzá az egész tojást és szintén gyúrjuk alaposan össze.
A sajtot vágjuk fel kisebb kockákra.
Az összegyúrt masszából csippentsünk le kisebb darabokat, lapogassuk el, majd tegyünk rá egy darab sajtot, formázzuk gombóccá, és forgassuk bele a zsemlemorzsába (nedvesítsük be a kezünket, akkor nem ragad hozzá a massza és könnyen megtudjuk formázni).
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spircceljük le olívaolajjal. Ezután helyezzük rá a húsgombócokat, majd szintén spricceljük meg olívaolajjal.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük szép pirosra (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem).
Tálaláskor ízlés szerinti körettel vagy párolt zöldséggel kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »











