Gombás pulykamell recept
Hozzávalók:
- 50 dkg pulykamell filé
- 2 ü csiperkegomba (1 üveg 280 g-os)
- 1 nagyobb fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- só (ízlés szerint)
- 2 tk ételízesítő
- őrölt színes bors (ízlés szerint)
- tárkony (ízlés szerint)
- kb 2,5 dl főzőtejszín
- 1 ek étolaj
- 5 dkg vaj
Elkészítése:
A pulykamellet ízlés szerint csíkozzuk fel. A gombát tegyük egy szűrőbe és alaposan csepegtessük le. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd a vöröshagymát vágjuk félbe és szeleteljük fel, a fokhagymát vágjuk fel apróra.
Egy wokba vaagy serpenyőbe hevítsük fel az olajat és a vajat, adjuk hozzá a felcsíkozott pulykamellet és süssük kifehéredésig, majd szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre.
Ezután a zsiradékhoz adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát, pároljuk üvegesre, majd adjuk hozzá az apróra felvágott fokhagymát, pár pillanat múlva pedig az alaposan lecsepegtetett gombát is.
Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg ízlés szerint tárkonnyal és az ételízesítővel, majd tegyük vissza az elősütött pulykamellet és öntsük fel a tejszínnel.
Keverjük alaposan össze, majd közben többször megkeverve, főzzük kb 10 percig, hogy a hús kellően átfőjön és a szaftja kissé besűrűsödjön. Ezután zárjuk el a gázt, fedjük le az edényt és tálalásig tartsuk melegen.
Közben készítsünk hozzá ízlés szerint köretet.
Tipp:
Ízlés szerint kínálhatunk mellé pl. salátát, házi savanyúságot.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »










