Sült oldalas egyszerűen recept
Hozzávalók:
- 1,5 kg oldalas
- só ízlés szerint
- 3-4 gerezd fokhagyma
- őrölt bors ízlés szerint
A sütéshez:
- 3 evőkanál sertészsír
- 1 dl víz
A párolt káposztához:
- 1 kg fejes káposzta
- 2 ek étolaj
- bors, kömény, só, babérlevél ízlés szerint
- 1 fej vöröshagyma
- 1 piros paprika
- 1 tk házi paprikakrém
- 1 mk ecet
A körethez:
- 1 kg burgonya
- 1,5 dl tej
- 1 ek zsír
Elkészítése:
A húst 2 bordánként felvágjuk és megmossuk, majd lecsepegtetjük. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk.
A zsírt egy nagyobb edénybe tesszük, majd rátesszük a húsokat is és ráöntjük a vizet.
Fedő alatt sütjük. Sütés közben megforgatjuk és az elpárolgott vizet pótoljuk. Félidőben a zúzott fokhagymát rászórjuk.
A sülés végén a fedőt levesszük és jó pirosra sütjük a húsokat.
A káposztát legyaluljuk.
Az étolajon a finomra vágott hagymát üvegesre pároljuk, rátesszük a káposztát és a fűszereket, öntünk rá egy kevés vizet és fedő alatt megpároljuk. A végén egy kis ecettel ízesíthetjük.
A burgonyát meghámozzuk, közepes darabokra vágjuk, majd sós vízben megfőzzük. Amikor megfőtt leszűrjük, összetörjük és a tejjel, zsírral pürésítjük.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
8 palacsintaötlet, ha már unalmas a kakaós verzió
A palacsinta az a desszert, amit valahogy senki nem tud megunni, csak legfe
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.27. Hétfő
A hétfői menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A vaníliap
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.21. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeállított fogások szerepelnek. A betyár
Tovább olvasom »









