Túrós rétes recept
Hozzávalók 2 rúdhoz:
- 8 db réteslap
- 50 dkg tehéntúró
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 5 evőkanál cukor
- 1 evőkanál vaníliás cukor
- 1 citromból nyert citromhéj
- csipet só
- 2 evőkanál zsemlemorzsa
- 5 dkg vaj
- 1 dl napraforgó olaj
Elkészítése:
A töltelékhez a túrót villával jól összetörjük, hozzáütjük a tojásokat, hozzáadjuk a cukrokat, a citromhéjat, sót, és jól kikeverjük.
A vajat felolvasztjuk és hozzáöntjük az olajat.
Az első tésztalapot megvizezett, kicsavart konyharuhára tesszük, az olvasztott vajjal-olajjal megcsepegtetjük és ecsettel szétkenegetjük.
Így folytatjuk még 3 db lappal, de az utolsóra már ne sok vajas olajat tegyünk.
A zsemlemorzsát úgy szórjuk a tészta felénk eső szélére kb 6 cm-es csíkban, mintha erősen sóznánk valamit, tehát ne nagyon. A morzsára rákanalazzuk a túró felét, egy kevés morzsát megint szórunk rá.
A tészta feltekerését a konyharuha segítségével végezzük, de közben behajtjuk a tészta szélét (hogy ne folyjon majd ki a töltelék) és szépen feltekerjük.
Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk és megkenjük a tetejét és az oldalát vajas olajjal.
Elkészítjük ugyanígy a második rétest is.
200 fokos sütőben aranybarnára sütjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »









