Tárkonyos halgombóc leves recept
Hozzávalók:
Leveshez:
- 2 sárgarépa
- 2 petrezselyemgyökér
- 1 kisebb zeller
- 1 fej vöröshagyma
- 5 dkg vaj
- 1 ek olaj
- só
- őrölt bors
- tárkony
- 1 citrom leve
- 1 tk liszt
- 2 dl tejföl
- 1,5 l víz
Halgombóchoz:
- 50 dkg afrikai harcsafilé
- 2 tk hal fűszerkeverék
- só
- 1 tojás
- 3-4 ek liszt
Elkészítése:
A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A zöldségeket szintén pucoljuk meg, majd vágjuk fel ízlés szerint.
A vajat és az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket, pároljuk pár percig, majd sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg ízlés szerint tárkonnyal, majd keverjük alaposan össze (én nem spóroltam a tárkonnyal). Ezután öntsük fel a vízzel, facsarjuk hozzá a citromlevet, majd főzzük a zöldségeket puhára.
Közben készítsük el a halgombócot.
A harcsafilét vágjuk fel kisebb kockákra, majd szórjuk meg a fűszerkeverékkel és hagyjuk legalább fél órát állni.
Ezután kb 30 dkg halhúst daráljunk le vagy késes aprítóval pépesítsük. A maradék halhúst tegyük félre.
A pépesített halhúst ezután szórjuk meg kevés sóval, adjuk hozzá a lisztet és a tojást, majd keverjük, gyúrjuk össze a masszát (ha túlságosan ragadna a kezünkhöz, akkor apránként keverjünk hozzá még lisztet).
Ezután az összegyúrt masszából, nedves kézzel formázzunk ízlés szerinti méretű gombócokat.
Amikor a zöldségek már puhára főttek, tegyük bele a levesbe az előzőleg félretett, kockákra vágott halhúst.
A tejfölt keverjük simára a liszttel és egy merőkanálnyi levessel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk a forrásban lévő leveshez.
Ezután helyezzük bele a halgombócokat, majd pár perc alatt főzzük puhára (várjuk meg még a gombócok feljönnek a leves tetejére, majd főzzük még 2-3 percig).
Tálalás előtt merjük a levest a halgombóccal együtt tányérba, majd ízlés szerint szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »










