Kolbászos-tejfölös krumplileves tojással recept
Hozzávalók:
- 30 dkg füstölt kolbász
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 szál sárgarépa
- 1 szál petrezselyemgyökér
- 1 szál zellerzöld
- 1 szál lestyán (el is hagyható)
- 1 kisebb csokor petrezselyemzöld
- 3-4 szem krumpli
- 2 tk liszt
- 1 tk pirospaprika
- só (ízlés szerint)
- 2 tk ételízesítő
- 2 dl tejföl
- 4
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 1,5-2 l víz
Elkészítése:
A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A zöldségeket és a krumpli pucoljuk meg, majd vágjuk fel ízlés szerint kockákra.
A kolbászt vékonyan karikázzuk fel, majd tegyük egy edénybe és süssük 1-2 percig. Ezután szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre.
A visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá a vöröshagymát, pároljuk üvegesre, majd adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, pár pillanat múlva pedig a feldarabolt zöldségeket és pároljuk pár percig.
Ezután szórjuk meg a liszttel és a pirospaprikával, keverjük alaposan össze, öntsük fel a vízzel, ízlés szerint sózzuk és adjuk hozzá az ételízesítőt.
A zellerzöldet, a lestyánt és a kisebb csokor petrezselyemzöldet kössük össze, majd az előzőleg pirosra sütött kolbásszal és a krumplival együtt tegyük a levesbe.
Ezután addig főzzük, míg a zöldségek puhára főnek.
A tejfölt keverjük simára egy kevés lével, csorgassuk a forrásban lévő leveshez, majd melegítsük forráspontig.
Amikor a leves újra felforrt, egyesével, óvatosan üssük bele a tojásokat, majd attól függően hogy lágyabban, vagy keményre főzve szeretnénk a tojásokat tálalni, főzzük tovább még pár percig.
Tipp:
Tálaláskor merjük a sűrűbb levest tányérba, majd helyezzünk rá egy-egy főtt tojást és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »










