Zöldbabfőzelék recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 kg sárga hüvelyű zöldbab
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- őrölt fekete bors
- 2 tk ételízesítő
- 2 tk pirospaprika
- 3 ek liszt
- 2-3 dl tejföl
- 5 dkg vaj
- 1 ek étolaj
- annyi víz, hogy bőven ellepje
Elkészítése:
A zöldbabnak vágjuk le a két végét, majd ízlés szerint daraboljuk fel. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
Egy edénybe hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a feldarabolt zöldbabot.
Keverjük alaposan össze, közben szórjuk meg az ételízesítővel, ízlés szerint sóval és őrölt borssal, öntsük fel annyi vízzel hogy bőven ellepje, majd addig főzzük, míg a zöldbab puhára nem fől.
A tejfölhöz adjuk hozzá a lisztet és a pirospaprikát, majd keverjük simára, csomómentesre.
Ezután öntsük fel egy kevés főzőlével, szintén keverjük simára, majd csorgassuk a forrásban lévő főzelékhez és kevergetve addig főzzük, míg kellően besűrűsödik (közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána).
Ameddig a főzelék elkészül készítsünk hozzá ízlés szerint feltétet. Én pl fasírtot sütöttem hozzá, de tálalhatjuk egy szelet sült vagy éppen rántott hússal, de a pörkölt is jól illik hozzá.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »









