Tökfőzelék recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 1 kg gyalult tök
- 1 fej vöröshagyma apróra vágva
- 1 csokor kapor
- kb 2 dl tejföl
- 2-3 gerezd fokhagyma
- só ízlés szerint
- bors ízlés szerint
- 1-2 tk ecet (ízlés szerint)
- pirospaprika (opcionális)
- 3 ek olaj
- 3-4 ek finomliszt
Elkészítés:
A vöröshagymát a felforrósított olajon kezdjük el dinsztelni, majd amikor üvegessé válik, akkor adjuk hozzá a gyalult tököt és együtt pároljuk tovább. Pár perc múlva adjunk hozzá annyi vizet, hogy a tököt éppen ellepje és sózzuk, borsozzuk. Fedő alatt pároljuk.
Mielőtt a tök megpuhulna, a tejfölt a liszttel keverjük össze és adjunk hozzá a főzelék levéből is, végezzünk hőkiegyenlítést, majd adjuk a főzelékhez és kevergetve főzzük fel. Én ekkor szoktam az ételbe tenni az apróra vágott kaprot és a zúzott fokhagymát is.
A habarással forraljuk a tökfőzeléket egy pár percig, hogy besűrűsödjön, és a liszt íze elmúljon. Ha nem lenne elég sűrű, akkor adhatunk még hozzá kevés lisztet.
Miután megfőtt a tökfőzelék, ízlés szerint tehetünk bele ecetet is.
A tökfőzelék titka a kaporban és a fokhagymában rejlik, melyeket csak a főzés legvégén tegyünk az ételbe, hogy az ízük és az aromájuk ne illanjon el. Aki pirosan szereti a tökfőzeléket, az a hagyma pirításakor tehet egy kis pirospaprikát is bele.
Tipp:
A tök magas rosttartalmú és alacsony kalóriatartalmú zöldség. Gazdag A-vitaminban, C-vitaminban és béta-karotinban, amelyek erős antioxidánsok és segíthetnek erősíteni az immunrendszert, támogatni a látást és védeni a sejteket a káros szabad gyökök ellen.
A tökfőzelék emellett magas víztartalommal rendelkezik, így hozzájárulhat a hidratáltság fenntartásához.
Rendkívül tápláló és könnyen emészthető, ami fontos a megfelelő emésztés és az egészséges bélműködés szempontjából.
Továbbá, a tökfőzelékben található ásványi anyagok, mint például a kálium, magnézium és cink, fontosak az idegrendszer és izomfunkció támogatásához.
Nézd meg videón is:
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Mit főzzek ma? – 2025.07.29. kedd
Különleges gyümölcsös és mediterrán levesek, fűszeres, mégis könnyen elkész
Tovább olvasom »
Készítsen egészséges ételt az egész családnak: A legjobb airfryer receptek (x)
A rohanó hétköznapokon minden szülő ismeri a kihívást: hogyan kerüljön gyor
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? – 2025.07.28. hétfő
Olyan válogatást állítottunk össze, amely gyors, kiadós és finom fogásokat
Tovább olvasom »
50 év szabadságvágy – Mandoki Soulmates megakoncert (x)
31 évvel ezelőtt Leslie Mandoki történelmet írt, először h
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? – 2025.07.25. péntek
A mai menü frissítő, kiadós és édesen zárul! Tökéletes választás a meleg ny
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? – 2025.07.24. csütörtök
A mai napra egy tartalmas, mégis könnyed menüsort állítottunk össze, ami a
Tovább olvasom »