Spárgás rakottas recept

Hozzávalók:
- 1 cs zöld spárga
- 20 dkg szeletelt bacon
- 6
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (nagy)
- 10 dkg sajt
- 1 fej vöröshagyma (közepes)
- 2 ek liszt (púpozott)
- 2 tk magos dijoni mustár
- só (ízlés szerint)
- őrölt fehér bors (ízlés szerint)
- 1 kk őrölt szerecsendió
- 10 dkg reszelt sajt
- 10 dkg vaj
- kb 6 dl tej
Elkészítése:
A spárgát hajlítsuk meg, törjük le a fás részét, alaposan mossuk meg, vágjuk le a bimbót, a szárrészt pedig daraboljuk fel. Ezután enyhén sós vízben főzzük roppanósra, majd szűrjük le és tegyük félre.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük egymásmellé a baconszeleteket és közepes hőmérsékletű sütőben, pár perc alatt süssük szép pirosra.
A tojásokat főzzük keményre, majd vékonyan szeleteljük fel. A sajtot reszeljük le és tegyük félre.
A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
A vajat hevítsük fel egy serpenyőben, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a mustárt, sózzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, keverjük alaposan össze, majd szórjuk meg a liszttel és állandó keverés mellett pirítsuk pár pillanatig, majd vegyük le a tűzről. Ezután adjuk hozzá a tejet, keverjük simára, csomómentesre, majd tegyük vissza a tűzre, és kevergetve főzzük sűrűre a mártást (ha túl sűrű lenne a mártás, egy kevés tejet öntsünk még hozzá).
Amikor a mártás kellően besűrűsödött, vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a reszelt sajtot és keverjük alaposan össze.
Egy sütőformát kenjünk ki vajjal, majd kanalazzunk bele pár evőkanál mártást. Ezután szórjuk rá az előzőleg roppanósra főzött spárga felét, majd szintén kanalazzunk rá a mártásból.
Ezután helyezzük rá a pirosra sült baconszeleteket, pakoljuk rá a felszeletelt főtt tojást, kanalazzunk rá pár kanál mártást, szórjuk rá a maradék spárgát, majd kanalazzuk rá a maradék mártást.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb 30 percig. Ekkor vegyük ki a sütőből, helyezzük rá a spárgabimbókat, majd szórjuk meg reszelt sajttal, tegyük vissza a sütőbe és süssük szép pirosra.
Tipp:
Tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni a rakottast, majd úgy kínáljuk.
Képfeltöltés
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Húsimádóknak ajánlva – sajttal, gombával, zöldséggel rakott fogások
Ha egy igazán kiadós, szaftos, mutatós fogásra vágysz, ezek a rakott és töl
Tovább olvasom »
Egészséges, zöldséges fogások – gyors vacsorák hús nélkül
Ha valami könnyed, mégis tápláló fogásra vágysz, nem kell lemondanod az íze
Tovább olvasom »
10 klasszikus péksütemény recept – reggelire, uzsonnára, vendégvárónak
A legfinomabb péksütik mindig azok, amik gyerekkorunk illatát idézik. Ezek
Tovább olvasom »
Egy alapanyag, 12 recept – így készítsd el a csirkemellet változatosan
A csirkemell sosem volt még ennyire változatos! Ezek a receptek megmutatják
Tovább olvasom »
Gyors, krémes, csokis és gyümölcsös desszertek egy helyen
Egy gyors, látványos és ellenállhatatlan desszertre vágysz? Ezek a receptek
Tovább olvasom »
8 rizsfelfújt és rizskoch recept – klasszikus, gyümölcsös, kakaós változatok
Puha, illatos, nosztalgikus – a rizsfelfújt és a rizskoch azok az édes fogá
Tovább olvasom »