Isteni csirkés rakott recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1,5 kg krumpli
- 10 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 2 dl főzőtejszín
- 10-15 dkg sajt
- 15 dkg margarin
- 1 nagy fej hagyma
- 1 nagy, vagy 2 db kisebb csirkemell
- Csirke fűszerkeverék (vagy majoránna, só, bors, bazsalikom)
- Tepsis húsos burgonya alap (Maggi)
- Kevés olaj
Elkészítése:
A burgonyát meghámozzuk, és sós vízben egészben puhára főzzük. Ha nagyobb darabok vannak, érdemes félbevágni őket. A tojásokat keményre főzzük, majd hideg vízben lehűtjük.
A csirkemellet vékony, kisebb darabokra vágjuk. A hagymát nagyon vékony csíkokra szeleteljük, kevés olajon üvegesre pirítjuk. Amikor kész, hozzáadjuk a csirkemellet, és fehéredésig pirítjuk. Befűszerezzük, majd kevés vízzel felöntjük, és fedő alatt puhára pároljuk. Ha a végén túl sok szaft maradna rajta, fedő nélkül elfőzzük.
A megfőtt burgonyát leszűrjük, és teljesen kihűtjük. Közben megpucoljuk a tojásokat. Egy nagyobb tepsit előkészítünk, az aljába kb. 10 dkg margarint kisebb darabokra vágunk.
A kihűlt burgonyát karikákra vágjuk, és egy rétegben a tepsi aljára tesszük. Erre jön a csirkemell a szaftjával együtt. A hús tetejére felkarikázzuk a főtt tojásokat, majd egy újabb réteg burgonyával zárjuk.
A tepsis húsos burgonya alapot csomómentesre keverjük a főzőtejszínnel, majd egyenletesen a tepsi tartalmára öntjük. A maradék margarint kis kockákban a tetejére szórjuk, végül megszórjuk reszelt sajttal.
180 °C-ra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a teteje szépen megpirul.
Tipp:
A margarin mindenképp fontos, hiszen a krumpli sok nedvességet szív el, és ettől lesz szaftos.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »









