Gombaragu alatt sült csirkecomb recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 4 közepes burgonya (nálunk volt közte egy maradék édesburgonya is, itt ezt felhasználtuk)
- 6 kisebb csirke felsőcomb, de lehet alsó is (összesen 70 dkg)
- 25 dkg gomba szeletelve
- 1 nagy fej (lila)hagyma
- 1,5 dl tejszín
- fél csokor petrezselyemzöld aprítva
- 3-4 nagyobb gerezd fokhagyma zúzva
- olaj
- fűszerek: só, bors, cayenne bors, fűstölt paprika, vöröshagyma granulátum, őrölt köménymag, grill szárnyas fűszer, de bármi más lehet, amit szeretünk
Elkészítése:
A burgonyákat meghámozzuk és vékony szeletekre vágjuk. Egy jénaiba vagy tepsibe tesszük. Tetszés szerinti fűszereket szórunk rá. Nálunk ezek kerültek rá: só, kömény, vöröshagyma granulátum, füstölt pirospaprika, cayenne bors és őrölt fekete bors. Kevés olajat vagy más zsiradékot öntünk rá és alaposan összeforgatjuk.
A húsokat megmossuk, az esetlegesen rajtuk maradt tollakat leszedjük. Megszórjuk a grill fűszerrel, kevés zsiradékkal meglocsoljuk és jól összeforgatjuk, majd rátesszük a burgonya tetejére.
Egy serpenyőben kevés zsiradékot hevítünk, majd elkezdjük rajta pirítani a meghámozott és felaprított hagymát. Amikor már kissé összeesett, akkor hozzáadjuk a szeletelt gombát is. Pár perc után felöntjük a tejszínnel. Sózzuk és hozzáadjuk a fokhagymát és a petrezselymet. Kb 5 percig forraljuk.
A gombás ragut a húsok tetején elosztjuk, majd rátesszük a jénai tetejét vagy alufóliával befedjük a tepsit és 200 fokos sütőbe toljuk. Kb 1 órán át sütjük, majd levesszük a fedelét az edénynek, 200 fokra levesszük a hőmérsékletet és kb 15 percig sütjük még az ételt.
Nézd meg videón is:
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »
Krémes és szaftos csokis desszertek: 10 bevált recept egy helyen
A csokoládés desszertek világa egyszerre lehet klasszikus és játékosan nosz
Tovább olvasom »
10 szaftos csirkés étel: krémes szószokkal és fűszerekkel
A csirkéből készült ételek sokoldalúságuk miatt a mindennapi konyha alapfog
Tovább olvasom »
10 házias sertésrecept ebédre: klasszikusok és különlegességek
A sertéshúsból készült fogások a magyar konyha legmegbízhatóbb, legkiadósab
Tovább olvasom »










