Túró rudi tekercs recept
Hozzávalók egy gáztepsihez:
Tészta:
- 4
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 8 dkg porcukor
- 5 dkg finomliszt
- 1 tk vanília kivonat
Töltelék:
- 15 dkg mascarpone
- 15 dkg túró
- 1 dl hideg habtejszín
- 5 dkg porcukor
- 1 kezeletlen citrom héja
- 5 dkg étcsokoládé
- 2,5 dkg vaj
Elkészítése:
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét robotgéppel habosítani kezdjük, majd kanalanként hozzáadjuk a porcukor felét és addig verjük, amíg sűrű és kemény nem lesz.
A sárgáját a maradék porcukorral és a vaníliával szintén szép habosra verjük. Több részletben hozzáforgatjuk a fehérjehabot. Végül beleszitáljuk a lisztet és spatulával, nagy mozdulatokkal beleforgatjuk.
A masszát sütőpapírral bélelt, nagy méretű gáztepsire simítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben 10–12 perc alatt készre sütjük.
Ahogy elkészült, lehúzzuk róla a sütőpapírt, majd tiszta konyharuhába csavarjuk. Így hagyjuk teljesen kihűlni, közben elkészítjük a krémet.
2 evőkanál porcukorral kemény habbá verjük a tejszínt.
A mascarponét kikeverjük a túróval, a maradék porcukorral, a finomra reszelt citromhéjjal és a vaníliával. Végül beleforgatjuk a tejszínhabot.
A kihűlt piskótát kitekerjük, elsimítjuk rajta a krémet, végül visszagöngyölítjük.
A tekercset lecsorgatjuk a vaj és a csokoládé összeolvasztott elegyével.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »









