Pavlova tekercs szedres-málnás vaníliakrémmel recept
Ők is elkészítették
Elkészítése:
A tojássárgákat tegyük egy lábasba és a porcukorral keverjük fehéredésig, adjuk hozzá a keményítőt, a vanília aromát és a tejet. Keverjük át és folyamatos keverés mellett takaréklángon főzzük krémmé.
Amikor besűrűsödött, félrehúzzuk a tűzről és hagyjuk kihűlni.
A sütőt melegítsük elő 160 fokra. A tojásfehérjéket kezdjük el felverni habnak.
Amikor már kissé habos, de még nem kemény, akkor 2-3 részletben adagoljuk hozzá a porcukrot. Minden adag cukorral verjük 1-2 percig. Az utolsó adag cukorral adjuk hozzá a keményítőt is. A végeredmény egy kemény, nagyon fényes massza lesz.
Egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, amit kissé megolajozunk. Egy kanállal terítsük szét a masszát, majd tegyük be sülni a sütőbe, a hőfokot egyből vegyük vissza 140 fokra.
Kb 10 perc után mérsékeljük a sütő hőfokát 120 fokra és süssük újabb 30 percig (közben ne nyitogassuk a sütő ajtaját!).
Amikor már halvány, vajszínű és kemény, repedezett a felülete, akkor van készen! Picit kinyitjuk a sütő ajtaját és hagyjuk ott kihűlni. Majd kivesszük a sütőből és borítsunk rá egy sütőpapírt, és fordítsuk ki a tepsiből. Hagyjuk hűlni még 5 percet, majd levehetjük már a tetejéről az eredeti sütőpapírt.
Megkenjük a vanília krémmel, szórjuk rá a gyümölcsöket (néhány szemet tegyünk félre a díszítéshez). Ezután óvatosan tekerjük fel, majd tegyük 1-2 órára a hűtőbe, mielőtt szeletelnénk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.02.20. Péntek
A pénteki menü ízletes, klasszikus fogásokat sorakoztat fel. A tojásos-kolb
Tovább olvasom »
12 gyors tésztarecept vacsorára: krémes, csirkés és zöldséges kedvencek
Van itt eredeti carbonara, krémes toszkán csirkés, alfredo, baconös-brokkol
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.19. Csütörtök
Csütörtökön a gazdag, hagyományos ízeké a főszerep. A Jókai bableves tartal
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.18. Szerda
A szerdai menüben a gazdag, ízletes fogások kapnak főszerepet. Az étkezést
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.17. Kedd
Mai ajánlatunk a klasszikus, otthonos ízeket helyezi előtérbe. A krémes csi
Tovább olvasom »
10 egyszerű kevert süti recept – gyors és elronthatatlan finomságok
A kevert sütik a házi sütés legmegbízhatóbb darabjai: gyorsak, egyszerűek é
Tovább olvasom »









