Kókuszos-szilvás pite recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók egy 20*30 cm-es tepsihez:
- 6 dkg kukoricaliszt (gluténmentes)
- 6 dkg kukoricadara
- 10 dkg eritrit
- 1 tk vaníliaaroma
- 1/2 cs sütőpor
- 10 dkg darált dió
- 6 dkg kókuszreszelék
- 1 kk őrölt kardamom
- 1 citrom reszelt héja és leve
- csipet só
- 3
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (nagy) - 2 dl kókusztej (konzerv)
- 1 dl víz
- 10-12 db szilva
Elkészítése:
Egy tálba tegyük bele a kukoricalisztet, a kukoricadarát, a darált diót, a kókuszreszeléket, az eritritet, a kardamomot, a sütőport, a csipetnyi sót, a reszelt citromhéjat, majd keverjük alaposan össze.
Egy másik tálba üssük bele az egész tojásokat és kézi habverővel keverjük össze, majd keverjük hozzá a kókusztejet, a vaníliaaromát, a vizet és a citromlevet. Ezután öntsük hozzá a száraz hozzávalókhoz és keverőkanállal alaposan keverjük össze (egy lágyabb masszát fogunk kapni).
A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen öntsük bele a masszát.
A szilvát mossuk meg, magozzuk ki, vágjuk fel ízlés szerinti darabokra, majd szórjuk a tepsiben lévő tésztára (én nagyobb darabokra vágtam fel).
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb 45 percig, tűpróbáig (én légkeverésnél 170 fokon sütöttem, 40 percig).
A sütőből kivéve, hagyjuk pár percig a tepsiben hűlni, majd a sütőpapírral együtt, emeljük át egy rácsra és hűtsük ki teljesen.
Tipp:
Szilva helyett ízlés szerint megszórhatjuk pl nektarinnal, szőlővel, vagy éppen almával is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »










