Almás levél recept
Hozzávalók:
- 1 cs leveles tészta (50 dkg)
- 1-2 alma
- 2 ek méz
- 1 cs vaníliás cukor
- 1 mk almáspite fűszerkeverék
- 1 kisebb
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS a lekenéshez
Elkészítése:
Az almát hámozzuk meg, távolítsuk el a magházat, majd vágjuk fel kisebb kockákra.
A mézet hevítsük fel, majd adjuk hozzá a felkockázott almát, szórjuk meg az almáspite fűszerkeverékkel és a vaníliás cukorral, majd pároljuk pár percig, hogy az alma még roppanós maradjon.
Ezután hűtsük ki egészen, majd tegyük egy szűrőbe és csepegtessük le a levét.
Az előnyújtott leveles tésztát csavarjuk ki a papírral együtt, majd vágjuk fel egyforma kockákra.
Ezután mindegyik tésztakocka közepére tegyünk a lecsepegtetett almából, a széleket kenjük meg vékonyan felvert tojással, majd formázzuk meg.
A széleket egy villával nyomkodjuk le, hogy nehogy szétnyíljon sütés közben, majd egymástól kicsit távolabb, helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire, és vékonyan kenjük le szintén tojással.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit melegebb sütőben süssük szép pirosra (én légkeverésnél 170 fokon sütöttem).
A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk langyosra hűlni.
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd úgy kínáljuk. Langyosan egyszerűen nem lehet abbahagyni.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »










