Puncstorta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók egy 19 cm-es zsúrtortához:
Piskóta:
- 3 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 3 csapott evőkanál cukor
- 3 púpozott evőkanál finomliszt
- 1 csipet só
Töltelék:
- 1 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 15 dkg porcukor
- 1 dl gyenge feketekávé
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 10 dkg vaj
- 5 dkg darált dió
- kevés rum vagy rumaroma
Továbbá:
- 2 dl tej
- pici rum vagy rumaroma
- néhány csepp piros ételfesték
- 10 dkg (kerek) babapiskóta
Tetejére:
- kb. 2 evőkanál sárgabarack levkár
- átszitált porcukor és víz, vagy folyékony fondant
- piros ételfesték
Elkészítése:
A psikótát megsütjük, majd kihűtjük. (Tuti piskóta recept itt).
Ahogy kihűlt, a tetejéből levágunk egy egy centis lapot, majd a közepét kivájjuk úgy, hogy oldalt maradjon pereme a piskótának.
A töltelékhez a tojást a cukorral habosra keverjük, beleöntjük a kávét és a kakaóport, majd kis lángon folyamatosan kevergetve majdnem forrásig melegítjük. Hagyjuk hűlni. Olykor keverjünk rá és mikor már langyos, keverjük el benne a vajat.
Majd mehet bele a dió és a rumaroma is, valamint a piskóta összeszaggatott belseje. 2 dl tejbe belekeverünk némi rumaromát és piros folyékony ételfestéket.
Megmártjuk benne egy-egy pillanatra a babapiskótákat és összetörve (kerek maradhat egyben) a csokis krémhez adjuk. A maradék rózsaszín tejet a piskótára fröcsköljük, majd én megkentem körbe még baracklekvárral.
Ebbe halmozzuk a kakaós tölteléket.
Majd rátesszük a levágott lapot és körbe kenjük baracklekvárral, de vékonyan. 🙂
Az egyszerűség kedvéért porcukrot kevertem el annyi vízzel, hogy masszívabb, de még folyós masszát kapjak. Piros színezővel színeztem, majd leöntöttem vele a tortát egy rácsra téve. Kenőkéssel lehúztam az oldalaira is.
Haladók próbálkozhatnak a folyékony fondant elkészítésével is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »









