Diókrémes fahéjtorta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Fahéjas piskóta:
- 4
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 4 evőkanál cukor
- 4 evőkanál finomliszt
- csipet só
- 1 teáskanál fahéj
Krém:
- 25 dkg mascarpone
- 1,5 teáskanál fahéj
- 3 dl habtejszín
- 10 dkg porcukor
- 5 evőkanál darált dió
Összeállítás:
- meggylekvár (el is hagyható)
Elkészítése:
Piskóta:
A tojásokat a sóval elkezdjük kihabosítani, majd 2-3 résztelben hozzáadjuk a cukrot. Kb 10-12 perc alatt habosra keverjük az egészet.
Ezután hozzáadjuk a lisztet és a fahéjat, majd óvatosan beleforgatjuk vigyázva, hogy ne törjük össze a tojáshabot.
Egy 18 cm-es tortaformába vagy karikába simítjuk a masszát, melynek az aljába sütőpapírt teszünk és 180 fokos sütőben kb 30-35 perc alatt megsütjük. Tűpróbát végezzünk!
A kész piskótát hűtsük ki, majd vágjuk 3 lapra (ha megy, akkor 4-be is lehet :) )
Krém:
A mascarponét a cukorral és a fahéjjal leverjük ki, majd öntsük hozzá a tejszínt és verjük fel az egészet együtt habbá. Ezután keverjük bele a diót is (plusz ízt adhatunk a krémnek, ha száraz serpenyőben illatosra pirítjuk mielőtt a krémbe kevernénk).
Összeállítás:
Az első lapot kenjük meg lekvárral, majd kenjük el rajta a krém 1/3-át és tegyük rá a következő lapot. Újabb adag lekvár, majd krém következik és végül az utolsó lap.
A maradék krémmel vonjuk be a felső lapot és a torta oldalát is. Ha marad még krém (nekem maradt), akkor díszítsük vele ízlés szerint a tortánkat.
Nézd meg videón is:
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »










