Szalonnás kakasmell stefánia recept
Hozzávalók:
- 50 dkg kakasmell
- 25 dkg füstölt császárszalonna
- 2 zsemle
- 1 fej vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (nagy) - só (ízlés szerint)
- 1 tk ételízesítő
- őrölt fekete bors (ízlés szerint)
- 15 dkg sajt
- kb 1,5 dl étolaj
Elkészítése:
A zsemlét áztassuk be, majd amikor már jól megszívta magát, alaposan nyomkodjuk ki.
A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. Ezután öntsünk rá egy kevés olajat, majd pároljuk üvegesre, végül pedig hűtsük ki teljesen.
A kakasmellet és a császárszalonnát daráljuk le, majd adjuk hozzá az alaposan kinyomkodott zsemlét, az üvegesre párolt vöröshagymát, a préselt fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és gyúrjuk össze a masszát.
Ezután adjuk hozzá az egész tojást, majd szintén gyúrjuk alaposan össze.
A tepsibe öntsünk bele kb 1 dl étolajat, majd tegyük bele a húsmassza felét.
Ezután tegyük a közepére a csíkokra vágott sajtot, majd fedjük be a maradék húsmasszával (a tepsiben lévő olajból kanalazzunk rá).
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb egy óra alatt süssük szép pirosra (Én légkeverésnél 170 fokon, 60 percig sütöttem).
A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel.
Tipp:
Tálaláskor a felszeletelt stefániát ízlés szerinti körettel, salátával kínáljuk. Jól illik hozzá pl. a krumplipüré, a hagymás tört krumpli, de pl egy tányér főzelék is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.27. Hétfő
A hétfői menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A vaníliap
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.21. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeállított fogások szerepelnek. A betyár
Tovább olvasom »
10 szaftos pörkölt recept, amit minden magyar imád
A pörkölt az egyik legősibb és legmegnyugtatóbb magyar étel: szaftos, tarta
Tovább olvasom »









