Pulykatokány recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Pulykatokány:
- 50 dkg pulykamell
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 2 evőkanál étolaj
- 1 mokkáskanál őrölt pirosparika
- 1 nagyobb csipet só
- 1 dl víz
- 2 dl zsírszegény főzőtejszín
- csipet fekete bors
Párolt rizs:
- 20 dkg jázmin rizs
- csipet só
- víz
Saláta:
- 1 csomag saláta keverék (endívia, jégsaláta, cékla, radicchio)
- 1 nagyobb paradicsom
- 10 dkg feta sajt
- pár csepp olívaolaj
Elkészítése:
Az olajt felhevítjük és beletesszük az apróra vágott hagymát, majd azt aranybarnára pirítjuk. A pulykamellet lemossuk és felszeleteljük.
A szeleteket a hagymás alapra tesszük, ízesítjük sóval és borssal, majd megszórjuk a pirospaprikával. Ráöntjük a vizet és fedő alatt főzzük.
Mikor a hús már majdnem teljesen megpuhult, hozzáadjuk a tejszínt és fedő nélkül addig főzzük, hogy a hússzeletek omlósak és foszlósak legyenek.
Az ételhez jázmin rizst készítünk. A rizst megmossu, majd egy lábasba tesszük és kb 5 dl vízzel felöntjük, majd felforraljuk. Takarék lángon a rizst félkeményre főzzük, majd levesszük a tűzről és fedővel lefedjük.
A rizst még kb 10 percig hagyjuk a fedő alatt, hogy az puha legyen és felszívja a maradék folyadékot.
Ezután elkészítjük a salátát is. Egy mélyebb tálba tesszük a salátát, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot. A fetát kockákra vágjuk és a salátához adjuk. Pár csepp olívaolajjal meglocsoljuk és óvatosan összeforgatjuk.
A tokányt rizzsel és salátával tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »









