Mustáros, csípős csirkecomb recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 4 csirkecomb
Páchoz:
- 1 ek csípős mustár
- 2 tk szójaszósz
- 2 tk worcester szósz
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 tk koriandermag (pörkölt)
- egy marék friss mentalevél
- egy kisebb marék friss zsályalevél
- só (ízlés szerint)
- 1 tk őrölt fehér bors
- 1,5 dl mogyoróolaj
Elkészítése:
Az egész combokat vágjuk ketté, majd az alsó részt a csont mellett mindkét oldalán vágjuk be. A felső combrészt csontozzuk ki, majd a vastagabb résznél két-három helyen szintén vágjuk be, de vigyázzunk nehogy teljesen átvágjuk a húst.
Ezután sózzuk be a húst, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy a só kissé átjárja, mielőtt bepácolnánk.
A koriandermagot tegyük bele egy teflon serpenyőbe, majd rázogatva pörköljük pár pillanatig (addig pörköljük, még elkezd pattogni). Ezután öntsük egy mozsárba, majd őröljük porrá.
A menta és a zsálya leveleket vágjuk fel vékony csíkokra.
Egy tálba öntsük bele a mogyoróolajat, majd adjuk hozzá a csípős mustárt, a szójaszószt, a worcester szószt, az előzőleg megpörkölt koriandert, kb 1 tk sót, az őrölt borsot, a felcsíkozott menta és zsályalevelet, préseljük hozzá a fokhagymagerezdeket és alaposan keverjük össze.
Ezután egyesével forgassuk alaposan bele a combokat a pácba, majd a tálat fedjük le és helyezzük be pár órára vagy akár egész éjszakára a hűtőbe, hogy a pác kellően átjárja a húsokat.
A bepácolt húst ízlés szerint szép lassan megsüthetjük kerti grillen vagy éppen tárcsán is. Azonban akiknek ez a két lehetőség nem áll a rendelkezésükre, azoknak a sütőben való sütést ajánlanám. Az elkészült, szép pirosra sütött combok, bármelyik sütési formát is választanánk, egyaránt nagyon finom szaftosak és omlósak.
Mielőtt hozzálátnánk a hús sütéséhez, még egyszer forgassuk meg alaposan a pácban.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük bele, egymás mellé a bepácolt combokat, majd kanalazzuk rá a húsra a visszamaradt pácot.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 35-40 perc alatt süssük szép pirosra.
Sütés közben, kétszer-háromszor érdemes átfordítani, hogy mindkét oldala egyenletesen, szép pirosra süljön.
Tálaláskor a pirosra, szaftosra sült csirkecombokat ízlés szerint salátával, egy szelet friss kenyérrel kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









