Lilakáposztás-boros csirkecomb recept
Hozzávalók:
- 4 csirkecomb
- 1 kisebb fej lilakáposzta
- 2 nagyobb fej lilahagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 2-3 szál sárgarépa
- 20 dkg császárszalonna
- 2 ek liszt
- 2,5 dl csirkealaplé
- 2,5 dl vörösbor
- 2 db babérlevél
- 1 mk kakukkfű
- só (ízlés szerint)
- őrölt színes bors (ízlés szerint)
- 2-3 ek olívaolaj
Elkészítése:
A káposzta külső leveleit fejtsük le, majd vágjuk fel vastagabb cikkekre (a torzsájából hagyjunk rajta, hogy a leveleket összefogja).
A hagymát pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, és szeleteljük fel. A fokhagymát szintén pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A sárgarépát tisztítsuk meg, majd karikázzuk fel.
A császárszalonnát kockázzuk fel, a csirkecombokat vágjuk ketté.
Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá a császárszalonnát és süssük pár perc alatt világos színűre, majd szedjük ki a zsiradékból és szórjuk bele egy nagyobb tepsibe.
A visszamaradt zsiradékba helyezzük bele a csirkecombokat, majd pár perc alatt mindkét oldalát süssük szép pirosra. Ezután szedjük ki a zsiradékból, majd helyezzük a tepsibe és tegyük köré a káposztaszeleteket.
Ezután tegyük a zsiradékba a felszeletelt vöröshagymát, majd addig pároljuk, hogy egy kicsit összeessen, majd szedjük ki és szintén tegyük a tepsibe.
Ezután adjuk a zsiradékhoz a felkarikázott sárgarépát, adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a kakukkfűvel, pároljuk pár percig, majd szórjuk meg a liszttel, keverjük alaposan össze és öntsük fel az alaplével és a borral.
Ezután a öntsük a tepsibe, tegyük bele a babérlevelet, majd fóliával fedjük le a tepsit mielőtt a sütőbe helyeznénk.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb 60 percig (én légkeverésnél 160 fokon, 60 percig pároltam).
Amikor a hús és a zöldségek puhára párolódtak, vegyük le a fóliát, helyezzük vissza a sütőbe és süssük mér pár percig.
Tipp:
Ameddig a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerint köretet.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Diós, mézes, puncsos – 9 ellenállhatatlan krémes süti, amit mindenki imádni fog
A krémes sütemények az ünnepi asztal igazi ékei – lágyak, édesek és ellenál
Tovább olvasom »
Márton-napi lakoma: 10 libás finomság, amit ki kell próbálnod
Márton napján hagyományosan libát eszünk és újbort kóstolunk, hiszen a néph
Tovább olvasom »
Golyó‑desszertek percek alatt: 8 sütés nélküli finomság
Ha gyorsan kell valami édes kényeztetés, amiben nincs sütő használat, akkor
Tovább olvasom »
Szaftos, omlós, fűszeres – 12 sertéshúsos étel, amit újra és újra elkészítenél
Ha valami igazán laktató és ízletes fogásra vágysz, a sertéshúsos receptek
Tovább olvasom »
Villámreceptek húsimádóknak és rohanóknak
Ebben a válogatásban olyan fogásokat találsz, amit gyorsan elkészíthetsz: l
Tovább olvasom »
Madeleine-válogatás: 6 variáció egy süteményre
A madeleine az a sütemény, ami mellett könnyű elidőzni. Nem hivalkodó, még
Tovább olvasom »










