A kedvenc Hortobágyi palacsintám recept
Hozzávalók:
A palacsintához:
- 20 dkg liszt
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 2 dl tej
- 3 dl ásványvíz
- 1 kk szódabikarbóna
- 1 kk só
A töltelékhez:
- 1 kg csirkecomb
- 1 nagy fej vöröshagyma finomra vágva
- 20 dkg paradicsom kockázva
- 10 dkg paprika apróra kockázva
- 1 tk pirospaprika
- 1 kk őrölt bors
- kevés olaj
- 2 dl tejföl
- só
Elkészítése:
A pörkölthöz a hagymát kevés olajon megpirítjuk, a paprikával együtt.
Hozzáadjuk a paradicsomot, zsírjára sütjük. Tűzről lehúzva meghintjük pirospaprikával és borssal.
Beletesszük a megtisztított csirkecombokat és kevés vízzel felengedjük. Sózzuk és fedő alatt puhára pároljuk.
Főzés közben szükség szerint pótoljuk alatta a vizet. Amíg fő a pörkölt, elkészítjük a palacsintákat.A hozzávalókat egy edényben, habverővel simára keverjük.
Pici olajjal kikent serpenyőben, sorban kisütjük a palacsintákat, ügyelve arra, hogy ne legyenek túl vékonyak.
Ha a hús már megpuhult, levesszük a fedőt és nagy lángon sűrűre beforraljuk a szaftját (azért bőven maradjon rajta).
Ezután kiszedjük belőle a húsokat, és félretesszük.
A tejfölt simára keverjük a szaftban és összeforraljuk.
A húst leszedjük a csontról, apróra tépkedjük és kevés szaftot keverünk hozzá, hogy ne legyen túl száraz a töltelék.
Betöltjük a palacsintákat, felgöngyöljük tetszés szerint, majd a forró szafttal leöntve tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









