Házi sajtos pulykemellsonka recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 50 dkg pulykamell
- 10 dkg bacon
- 10 dkg sajt
- 1-2 gerezd fokhagyma
- só (ízlés szerint)
- őrölt bors (ízlés szerint)
- 1 mk pirospaprika
Lekenéshez:
- 1 ek olaj
- 1/2 mk pirospaprika
Elkészítése:
A pulykamellet vágjuk fel kisebb kockákra, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a pirospaprikával és adjuk hozzá a vékonyan felszeletelt fokhagymát. Ezután hagyjuk legalább egy órát állni, hogy az ízek jól átjárják a húst.
Ezután tegyük bele az aprítóba a hús 2/3 részét, adjuk hozzá a felkockázott bacont és pár perc alatt pépesítsük (húsdarálón is ledarálhatjuk, ha nem áll rendelkezésünkre aprító).
Ezután adjuk hozzá a maradék húst és indítsuk el a gépet pár pillanatra, hogy az utólag hozzáadott hús, kissé darabos maradjon.
Ezután adjuk hozzá a húsmasszához az előzőleg apró kockákra vágott sajtot, majd kanállal keverjük alaposan össze.
Vágjunk le egy nagyobb folpack fóliát, majd tegyük rá a húsmasszát és szorosan tekerjük fel úgy, hogy egy feszes rudat kapjunk. A fólia két végét jó szorosan csavarjuk meg, hogy olyan legyen mint egy nagy szaloncukor.
Ezután vágjunk egy nagyobb alufólia darabot, majd helyezzük rá az előzőleg folpack fóliába csomagolt húst és szintén szorosan tekerjük fel, a végeit pedig jó szorosan csavarjuk meg.
Egy jénai tálba (vagy kisebb tepsibe) öntsünk kb 2 dl vizet, majd helyezzük bele a becsomagolt húsrudat. Ezután tegyük be előmelegített sütőbe, majd 130 fokon gőzöljük 1 órán át.
Amikor letelt az idő, vegyük ki a sütőből, majd óvatosan, nehogy a kezünket megégesse a gőz, csomagoljuk ki az elkészült sonkát (gőzölés közben elég sok vizet enged a hús, így nem kell attól tartani, hogy esetleg megég a csomagolás alatt).
Az olajat keverjük össze a pirospaprikával, majd alaposan kenjük körbe a még meleg sonkatekercset és ezután hagyjuk teljesen kihűlni.
Tipp:
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a pulykamell sonkát, majd friss péksüteménnyel, kenyérrel kínáljuk. Kínálhatjuk pl reggelire, beletehetjük szendvicsbe. Hűtőben, zárható dobozban pár napig tárolhatjuk.
Nézd meg videón is:
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 zöldségleves recept: klasszikus, krémes és galuskás kedvencek
Zöldségleves, a konyha csendes szuperhőse: olcsó, hálás, és valahogy mindig
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.23. Hétfő
A hétfői menü friss, tartalmas fogásokkal indítja a hetet. A tárkonyos zöld
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.20. Péntek
A pénteki menü ízletes, klasszikus fogásokat sorakoztat fel. A tojásos-kolb
Tovább olvasom »
12 gyors tésztarecept vacsorára: krémes, csirkés és zöldséges kedvencek
Van itt eredeti carbonara, krémes toszkán csirkés, alfredo, baconös-brokkol
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.19. Csütörtök
Csütörtökön a gazdag, hagyományos ízeké a főszerep. A Jókai bableves tartal
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.18. Szerda
A szerdai menüben a gazdag, ízletes fogások kapnak főszerepet. Az étkezést
Tovább olvasom »









