Csirketorta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók 6 személyre:
- 1 nagy csomag bacon szalonna
- 4-5 csirkemell (én csonttal veszem, magam filézem, mert a csontokat alap léhez használom, pl. gomba leves)
- 15-20 dkg trappista sajt
- 15-20 dkg füstölt sajt (én a karavánra esküszöm)
- 3
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - Liszt, só és ízlés szerint fűszerek (őrölt bors, majoránna, oregánó, stb.)
Elkészítése:
Előkészítés
A csirkemellet megtisztítjuk, majd vékonyabb szeletekre vágjuk.
A sajtokat lereszeljük.
Egy kör alakú jénai tálat előkészítünk, és bacon szeletekkel kibéleljük úgy, hogy a csíkok a peremen túllógjanak. Erre később szükség lesz a lezárásnál.
A hús előkészítése
A csirkeszeleteket enyhén megsózzuk.
Először lisztbe, majd felvert tojásba forgatjuk, majd ezt a műveletet még egyszer megismételjük, így vastagabb bundát kapunk.
Rétegezés
A jénai aljába egy réteg panírozott csirkemellet fektetünk.
Megszórjuk reszelt sajttal, majd ízlés szerint fűszerezzük. Érdemes rétegenként más fűszert használni.
Ezután újabb húsréteg következik, majd ismét sajt és fűszerek.
A rétegezést addig folytatjuk, amíg az alapanyagok el nem fogynak vagy a tál meg nem telik.
A legfelső rétegre is kerül sajt, mert ez lesz sütés után az alja.
Lezárás és sütés
A lelógó bacon szeleteket ráhajtjuk a tetejére, teljesen befedve a tölteléket.
Előmelegített sütőben, 180 °C-on kb. 30-35 percig fedő alatt sütjük.
Ezután levesszük a fedőt, és további néhány percig sütjük, amíg a bacon megpirul.
Tálalás
A kész ételt rövid pihentetés után kiborítjuk, majd szeletelve tálaljuk.
Tipp
Szeletelés előtt érdemes 10-15 percet pihentetni, így szebben egyben marad. A csirkemell helyett pulykamellből is elkészíthetjük, és zöldségekkel (pl. gomba, paprika) is rétegezhetjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »









