Gluténmentes kréker recept

Elkészítése:
Tegyük egy tálba a lisztet, adjuk hozzá a sót és az őrölt borsot, majd keverjük össze.
Ezután adjuk hozzá a hideg, felkockázott vajat, morzsoljuk össze, majd adjuk hozzá a tejfölt és a tojássárgát.
Ezután gyors mozdulattal gyúrjuk össze a tésztát, majd lisztezett felületen nyújtsuk ki jó vékonyra.
A tojásfehérjéhez adjuk hozzá a sót, villával verjük alaposan fel, majd kenjük vele le a tésztát és ízlés szerint szórjuk meg szezámmaggal, mákkal.
Ezután ízlés szerint vágjuk fel a tésztát, majd helyezzük egymástól kicsit távolabb, egy sütőpapírral kibélelt tepsire.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra (én légkeverésnél 160 fokon, 18 percig sütöttem).
A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni (amikor kivesszük a sütőből, még nem ropog, de mire kihűl, jó ropogós lesz a kréker).
Tipp:
Tálaláskor felnőtteknek kínáljuk pl. egy pohár bor vagy éppen egy korsó sör mellé, a gyerekek pedig csak úgy magában ropogtassák el.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »