Székelykáposzta recept
Hozzávalók:
Kovászolt káposztához:
- 1 fej káposzta, kb 1,5 kg
- kb 2 liter víz
- 2 ek só
A pörkölthöz:
- 1 kg sertés lapocka
- zsír
- kb 1 ek só
- bors
- pirospaprika
- babérlevél
- 1 nagy fej vöröshagyma
- őrölt kömény
A tálaláshoz:
- tejföl
Elkészítése:
A káposztát szeljük vékony csíkokra, én káposzta gyaluval készítettem, de késsel is szépen szeletelhető.
A felszelt káposztát rakosgassuk egy kb 3-4 literes üvegbe. Készítsük el hozzá a levet: literenként 1 ek sóval forraljuk fel a vizet és öntsük a káposztára. Nekem 2 liter vízre 2 ek sóra volt szükségem.
Tegyük huzatmentes helyre, a nyers káposzta télen kb 1 hét alatt kovászolódik meg. Tetejére nem kell kenyér, az üveget egy kis tányérral fedjük be.
Megpucoltjuk a hagymát és felaprítjuk. Kevés zsíron megdinszteljük a hagymát, rádobjuk a húst fehéredésig sütjük, majd az összes fűszert hozzáadjuk és annyi vízzel engedjük fel, ami épp ellepi.
A képen látható kerámia sütő edénybe öntöttem megkovászolódott káposztát, levével együtt, erre került a fűszeres (nyers) hús, összekeverjük és betesszük a hideg sütőbe.
170 fokon 1,5 órán át főzzük (alsó-felső sütés), majd tejföllel kínáljuk. Én nem tettem rá rántást sem.
Természetesen mielőtt asztalra tettem volna megkóstoltam, ha szükséges utána fűszerezünk.
Tipp:
Sokan nem bírjuk a bolti káposzta savasságát, illetve sokan nem bízunk a bolti savanyú káposzta gluténmentességében, ez garantáltan gluténmentes.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Diós, mézes, puncsos – 9 ellenállhatatlan krémes süti, amit mindenki imádni fog
A krémes sütemények az ünnepi asztal igazi ékei – lágyak, édesek és ellenál
Tovább olvasom »
Márton-napi lakoma: 10 libás finomság, amit ki kell próbálnod
Márton napján hagyományosan libát eszünk és újbort kóstolunk, hiszen a néph
Tovább olvasom »
Golyó‑desszertek percek alatt: 8 sütés nélküli finomság
Ha gyorsan kell valami édes kényeztetés, amiben nincs sütő használat, akkor
Tovább olvasom »
Szaftos, omlós, fűszeres – 12 sertéshúsos étel, amit újra és újra elkészítenél
Ha valami igazán laktató és ízletes fogásra vágysz, a sertéshúsos receptek
Tovább olvasom »
Villámreceptek húsimádóknak és rohanóknak
Ebben a válogatásban olyan fogásokat találsz, amit gyorsan elkészíthetsz: l
Tovább olvasom »
Madeleine-válogatás: 6 variáció egy süteményre
A madeleine az a sütemény, ami mellett könnyű elidőzni. Nem hivalkodó, még
Tovább olvasom »









