Sertéstarja tejszínes gombával recept
Hozzávalók:
- 4 szelet tarja (csont nélkül)
- 50 dkg gomba
- 1 fej vöröshagyma
- só (ízlés szerint)
- 1 tk ételízesítő
- őrölt színes bors (ízlés szerint)
- 1 kk kakukkfű
- csipet szerecsendió
- 1 db babérlevél
- 1 tk pirospaprika
- 2 ek kukoricaliszt
- 1,5 dl fehérbor
- 2 dl főzőtejszín
- 3 dkg vaj
- 3 ek étolaj
Elkészítése:
A hússzeleteket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják, majd forgassuk bele a kukoricalisztbe.
Ezután egy serpenyőbe hevítsük fel a vajat 2 evőkanál olajjal, majd helyezzük bele a hússzeleteket és pár perc alatt süssük mindkét oldalát pirosra.
Ezután öntsük fel a borral, fedjük le a serpenyőt és alacsony hőfokon addig pároljuk, míg a hús megpuhul és zsírjára sül.
A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A gombát vékonyan szeleteljük fel.
Egy serpenyőbe hevítsük fel a maradék olajat, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá a felszeletelt gombát, ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, a pirospaprikával, és a fűszerekkel, majd lefedve pároljuk kb tíz percig (ha a gomba nem enged elegendő levet, akkor egy pici vizet öntsünk rá).
Amikor a gomba készre párolódott, öntsük hozzá a főzőtejszínt, keverjük alaposan össze, majd fedő nélkül főzzük pár percig.
Ezután öntsük a gombamártást a puhára párolódott húsra, óvatosan keverjük, rázogassuk össze, és főzzük még pár percig, hogy a szaft kellően besűrűsödjön.
Tipp:
Ameddig a hús készül készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet, pl. rizst, krumplipürét, esetleg főzzünk ki hozzá tésztát.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 egyszerű recept kevés hozzávalóból: levesek, főételek és desszertek
Kevés hozzávalóból is lehet tartalmas levest, gyors főételt vagy finom dess
Tovább olvasom »
Krumplisaláta receptek sültek, rántott húsok és grillételek mellé
A krumplisaláta az a köret, ami szinte mindenhez passzol: sültekhez, rántot
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.22. Péntek
A pénteki menüben ezúttal a krémes levesek és a tartalmas, házias főételek
Tovább olvasom »
8 hideg saláta recept, amit sültek mellé is imádni fogsz
Ha egy jó köretet vagy hidegtálra való finomságot keresel, ezekkel a salátá
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.21. Csütörtök
A csütörtöki menüben a tartalmas és a könnyedebb fogások is helyet kapnak e
Tovább olvasom »
Vitaminbomba a tányéron – 10 színes és finom saláta
A saláta egyáltalán nem csak köret lehet – ezek a receptek bizonyítják, hog
Tovább olvasom »










