Mézes-mustáros karaj savanyú káposzta ágyon recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
Hús:
- 50 dkg savanyú káposzta
- 50 dkg szeletelt, csont nélküli karaj
- 2 dl víz
- 4 babérlevél
- frissen őrölt bors, só ízlés szerint
- kevés zsiradék
- 1 evőkanál méz
- 2 evőkanál mustár
Köret:
- 40 dkg krémes túró
- 5 csapott evőkanál búzadara (szükség esetén tegyünk még hozzá keveset)
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- só, kapor ízlés szerint
Elkészítése:
A húsok mindkét oldalát sózzuk és borsozzuk.
Egy tepsit vagy jénait vékonyan kizsírozunk vagy olajozunk. A kinyomkodott káposztát egyenletesen beleterítjük (ha szeretnénk előtte mossuk ki és kissé csavarjuk ki a levét), majd rátesszük a babérleveleket és végül a húsokat. Felöntjük a vízzel.
Alufóliával lefedjük és 1,5 órán keresztül pároljuk 180 fokos sütőben.
Amikor a hús megpuhult, akkor a mézet, mustárt és keveset a hús szaftjából jól elkeverjük és meglocsoljuk vele a húsokat, majd visszatoljuk további 15 percre a sütőbe.
Közben elkészítjük a köretet is. A túrót, tojásokat, sót, kaprot és a búzadarát jól elkeverjük és 1 órára betesszük a hűtőbe. Időnként átkeverjük és ha nagyon folyós a massza, akkor keverünk még bele kevés búzadarát.
Nekem a végére sem lett a massza kézzel forázható és nem is szerettem volna, hogy nagyon dara íze és kemény állaga legyen, így a felforralt, de nem lobogó vízbe fagyis kanállal adagoltam bele. Egyáltalán nem főtt szét! Egy sem!
Amikor a gombócok feljönnek a víz felszínére, akkor még 1-2 percig főzzük, majd kiszedjük.
A kész húsokat a kapros túrógombóccal és kevés tejföllel tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »
Őszi tortacsodák: 8 gazdag, rétegezett torta recepttel
Az ősz beköszöntével valahogy mindig jobban kívánjuk azokat a tortákat, ami
Tovább olvasom »