Egyben sült comb krokettel és vörösboros szilvamártással recept
Hús:
- 1 kg sertéscomb
- 4 evőkanál olívaolaj
- 2 dl víz
- só
- bors
- sertéshús fűszersó (kis mennyiség)
- pár szem aszalt paradicsom
- 2 fej hagyma (tisztítva, negyedelve)
Szilvamártás:
- 20 dkg szilva
- 2 dl vörösbor
- 4 evőkanál cukor
- 1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
Burgonyakrokett:
- 1 kg burgonya
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁSsárgája - 20 dkg finomliszt
- kb. 2 mokkáskanál só
- 2 csipetnyi szerecsendió
- zsemlemorzsa
- bő, forró olaj a sütéshez
Elkészítés:
A húst alaposan megmossuk, majd egy olajjal és vízzel meglocsolt tepsibe helyezzük, sóval, borssal és egy kis sertéshús fűszersóval ízesítjük. 250 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és fél óráig sütjük. Ezután hozzáadjuk az aszalt paradicsomot és a negyedelt hagymákat, majd a hőfokot 150 fokra mérsékeljük, a tepsit lefedjük alufóliával, és lassan sütjük tovább, hogy szaftosabb legyen a hús. Egy óra elteltével ellenőrizzük a hús puhaságát. Ha már megpuhult, levesszük az alufóliát, és 200 fokon barnára sütjük a tetejét, közben sűrűn locsolgatjuk a saját szaftjával.
Amíg a hús sül, elkészítjük a szilvamártást. A cukrot karamellizáljuk, hozzáadjuk a magozott, héjától megszabadított, felkockázott szilvát, majd felöntjük a borral, fűszerezzük, és mártás sűrűségűre forraljuk.
A burgonyakrokett elkészítéséhez a burgonyát megpucoljuk, kockára vágjuk, enyhén sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük, és burgonyapürévé törjük. A kihűlt pürét tojássárgájával, liszttel, sóval és szerecsendióval összedolgozzuk, majd 10 percig pihentetjük. Ezt követően hüvelykujjnyi vastag rúddá sodorjuk, kis hengerekre vágjuk, zsemlemorzsában megforgatjuk, és forró olajban ropogósra sütjük.
A kész húst felszeleteljük, krokettel és a szilvamártással tálaljuk. Jó étvágyat!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.21. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeállított fogások szerepelnek. A betyár
Tovább olvasom »
10 szaftos pörkölt recept, amit minden magyar imád
A pörkölt az egyik legősibb és legmegnyugtatóbb magyar étel: szaftos, tarta
Tovább olvasom »
Mit főzzünk spárgából? Szuper receptek a levestől a rakottasig
Beköszöntött a spárgaszezon, amikor az üde zöld és fehér finomságok végre á
Tovább olvasom »









