Teljes kiőrlésű hamburger recept
Hozzávalók:
Húspogácsához:
- 50 dkg darált marhahús
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 2 kiskanál paprikakrém
- 1 fej vöröshagyma (ledaráltam a hússal együtt)
- só, bors
Zsemlékhez:
- 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
- 10 dkg kukoricaliszt
- 2,5-3 dl víz
- 1 dkg élesztő
- 20 dkg öregtészta (rozslisztből készítettem most), elhagyható helyette emeljük meg az élesztőt 2 dkg-ra
- 1 ek só
- 2 ek olaj
Elkészítése:
A húspogácsa hozzávalóit összekeverjük, majd pogácsákat formázunk belőle és grillen vagy serpenyőben megsütjük.
A bucikhoz a vizet meglangyosítjuk és belemorzsoljuk az élesztőt.
A lisztet mérjük egy tálba, elkeverjük a sóval. Hozzáöntjük a felfuttatott élesztőt és a többi hozzávalóval elkezdjük dagasztani, majd annyi vizet öntünk még hozzá, míg puha tésztát nem kapunk, majd az olajat is beledagasztjuk.
Letakarjuk és fél órát pihenni hagyjuk, majd kicsit átmozgatjuk (vagyis óvatosan gyúrjuk), letakarva ismét 15 percet pihentetjük.
Kelesztés után 6 db zsemlét formázunk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Megkelesztjü, majd lepricceljük vízzel és hideg sütőbe tesszük be.
200 fokra állítva a hőfokot kb 18 percig sütöttem, sütőnként ez az érték változhat.
A kész bucikat az előzőleg megsütött pogácsákkal és ízlés szerinti feltéttel tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
9 kiadós magyaros étel, ha igazán tartalmas ebédre vágysz
Egy jó szaftos tokány mindig biztos választás, ha tartalmas, magyaros ebéde
Tovább olvasom »
12 laktató húsos-zöldséges fogás, amit bármikor jó elővenni
Ha szeretnénk egy kicsit több zöldséget csempészni a mindennapi főzésbe, ez
Tovább olvasom »
Minden napra egy leves – 7 szuper recept, amit megéri kipróbálnod
Egy hét, hét különböző leves – a tojásos kolbászos zöldbablevestől a könnye
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.09. Péntek
A pénteki menüben tartalmas és könnyedebb fogások is helyet kapnak. A tejsz
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.08. Csütörtök
A csütörtöki menüben egyszerű, mégis jól összeállított fogások szerepelnek.
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.07. Szerda
A szerdai menüben egyszerű, mégis jól bevált fogások szerepelnek. A vargány
Tovább olvasom »










