Csontos marhapörkölt recept
Hozzávalók:
Pörkölt:
- 3 fej vöröshagyma
- 1 evőkanál zsír
- 1,5 kg csontos marhahús
- 2 paradicsom
- 2 zöldpaprika
- só
- víz
- őrölt pirospaprika (házi)
Köret:
- 1 kg burgonya
- só
- víz
- 30 dkg tarhonya
- 1 csapott evőkanál vegeta
- ½ dl étolaj
Elkészítése:
Az apróra vágott vöröshagymát a felolvasztott zsíron és megpirítjuk.
Ezután hozzáadjuk az apróra vágott zöld paprikát és paradicsomot. Összesütjük egy kicsit és hozzáadjuk a pirospaprikát, majd ezzel is kicsit sütjük, hogy finom illata legyen a fűszerpaprikának.
Ezután hozzáadjuk a húst és takaréklángon hagyjuk, hogy a hús levet engedjen. Szükség szerint adhatunk hozzá vizet. Mindig csak annyit, hogy ellepje a húst, mert sűrű szafttal az igai a pörkölt. Ízlés szerint sózzuk.
Takarék lángon addig főzzük, ameddig a csontról leválik a hús.
Ameddig a pörkölt fő elkészítjük a köreteket. A burgonyát meghámozzuk és enyhén sós vízben megfőzzük.
A pirított tarhonyát is elkészítjük. Egy teflonos edénybe beleöntjük az olajat, majd rátesszük a tarhonyát. Takarék lángon barnára pirítjuk a, majd felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Sóval és vegetával ízesítjük. Fedő alatt, többszöri keverés mellett addig főzzük a tarhonyát, ameddig az összes fizet felszívja és a szemek megpuhulnak.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Márton-napi lakoma: 10 libás finomság, amit ki kell próbálnod
Márton napján hagyományosan libát eszünk és újbort kóstolunk, hiszen a néph
Tovább olvasom »
Golyó‑desszertek percek alatt: 8 sütés nélküli finomság
Ha gyorsan kell valami édes kényeztetés, amiben nincs sütő használat, akkor
Tovább olvasom »
Szaftos, omlós, fűszeres – 12 sertéshúsos étel, amit újra és újra elkészítenél
Ha valami igazán laktató és ízletes fogásra vágysz, a sertéshúsos receptek
Tovább olvasom »
Villámreceptek húsimádóknak és rohanóknak
Ebben a válogatásban olyan fogásokat találsz, amit gyorsan elkészíthetsz: l
Tovább olvasom »
Madeleine-válogatás: 6 variáció egy süteményre
A madeleine az a sütemény, ami mellett könnyű elidőzni. Nem hivalkodó, még
Tovább olvasom »
Házi hamburgerek: klasszikustól a különlegesig
A hamburger az egyik legszabadabb étel: mindenki a saját ízlésére formálhat
Tovább olvasom »









