Sopa de ajo – Spanyol fokhagymaleves recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 1 fej fokhagyma
- 1/2 szál vékony házikolbász, (eredetileg chorizoval csinálják, de az nálunk nehezen kapható, és miért ne magyarosítsunk rajta)
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 2 szelet szikkadt kenyér
- csont alaplé, de jó hozzá a víz is
- csipet őrölt pirospaprika
- só, frissen őrölt bors, kevés borecet, vagy almaecet
Elkészítése:
A fokhagymát gerezdjeire szedtem, majd kevés olajon, fedő alatt kb. 5 perc alatt serpenyőben megsütöttem. Ezt csinálhatod úgy is, hogy a fokhagymát egészben, kevés olajat ráöntve lefóliázod, és sütőben megsütöd.
Ha több adagot készítettem volna, én is így tettem volna, de egy adagért nem indítottam be a sütőt. Fő a takarékosság! A megsült fokhagymát meghűtöttem, a héjából kinyomtam. Villával, kevés alaplét hozzáadva összetörtem.
A kolbászt apró kockákra vágtam, majd a serpenyőben zsírjára pirítottam. A megpirult kolbászdarabokat kivéve a kolbászzsíron, a kenyérszeleteket enyhén megpirítottam.
A kolbász darabokat a serpenyőbe visszatéve felöntöttem 2 csésze alaplével, és belekevertem az összetört fokhagymát is. Mivel a kolbász fűszeres, a sóval, és borssal óvatosan bántam, csak megmutattam a levesnek.
Pár csepp vörösborecettel tettem még ízletesebbé. Kevés őrölt pirospaprikát tettem még hozzá a szép színe kedvéért. Mikor felforrt, két tojást külön külön kis edénybe kiütöttem, majd a serpenyőbe csúsztattam. Így hasonló lett a buggyantott tojáshoz, de mivel serpenyőben csináltam, még szebben sikerült.
Tányérba szedtem, a tetejére a pirítóst, majd a tojást is rátettem, és vágott snidlinggel szórtam meg.
Tipp:
Különleges, rendkívül finom, és laktató leves.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »