Kelbimbó hagymával, baconnel és tükörtojással recept
Hozzávalók:
- 20 dkg kelbimbó
- 1 nagy fej lilahagyma
- 10 dkg bacon
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (nagy) - só
- őrölt színes bors
- 1 dl víz
- 1/2 citrom leve
- 3 dkg vaj
- 1 ek olívaolaj
- 5 dkg sajt
Elkészítése:
A kelbimbó szárvégét vágjuk le, a külső leveleket szedjük le, majd vágjuk félbe. A lilahagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, majd vágjuk fel kissé vastagabb szeletekre. A bacont vágjuk fel kisebb kockákra.
Egy serpenyőbe tegyük bele a felkockázott bacont, adjuk hozzá az olívaolajat, majd süssük szép pirosra, ropogósra. Ezután szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre.
A visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá a vajat, hevítsük fel, majd tegyük bele a felszeletelt hagymát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és pároljuk pár percig, hogy kissé összeessen.
Ezután adjuk hozzá a félbevágott kelbimbót, facsarjuk rá a citromlevet, öntsük fel a vízzel, majd a serpenyőt résnyire lefedve, pároljuk puhára (közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána).
Amikor a kelbimbó puhára párolódott, üssük rá a tojásokat, majd addig süssük, míg a tojás ízlésünk szerint megsül (ízlés szerint süthetjük a tojásokat lágyabbra, vagy majdnem keményre).
Tipp:
Tálalás előtt reszeljük rá a sajtot, szórjuk meg a félretett és előzőleg pirosra, ropogósra sütött baconnel, majd úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »









