Krémsajtos-fűszeres harcsafilé recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Fűszeres harcsafiléhez:
- 2 db harcsafilé (kb 25 dkg)
- 10 dkg mascarpone
- 1 tk friss kakukkfű (vagy szárított)
- 1 mk halfűszerkeverék
- só
- őrölt színes bors
- 1/2 citrom leve
- 1 cs leveles tészta
- 1 kisebb
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS a lekenéshez
Hagymamártáshoz:
- 2 nagy fej vöröshagyma
- 5 dkg vaj
- 1 ek olívaolaj
- 3 dl fehérbor
- 3 dl víz
- 2-3 dl főzőtejszín
- 1 db zöldségleves kocka
- só
- őrölt fehér bors
Elkészítése:
A harcsafilére csepegtessük rá a citromlevet, majd sózzuk, ízlés szerint szórjuk meg a halfűszerkeverékkel és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően átjárják.
A mascarponét keverjük simára ízlés szerinti mennyiségű sóval (arra figyeljünk, hogy a halat már besóztuk) őrölt színes borssal és az apróra vágott kakukkfűvel.
Az előnyújtott leveles tésztát csavarjuk ki a papírból, majd vágjuk két egyforma darabra.
Ezután helyezzük a tészta alsó felére a befűszerezett harcsaszeletet, majd kenjük rá a fűszeres krémsajt felét.
Ezután a tészta szélét kenjük körbe a felvert tojással, hajtsuk rá a szabadon maradt tésztát, majd az ujjunkkal, végül pedig egy villával nyomkodjuk alaposan le, nehogy sütés közben szétnyíljon. Végül kenjük le a felvert tojással, mielőtt betennénk a sütőbe (a másik halszelettel is így járjunk el).
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb 30 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)
A sütőből kivéve hagyjuk pár percig hűlni, majd hagymamártással tálaljuk.
A hagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
A vajat és az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.
Ezután öntsük fel a borral, majd a levet forraljuk a felére.
Ezután öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a leveskockát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd addig főzzük, hogy éppen csak maradjon alatta lé.
Ekkor vegyük le a tűzről, hagyjuk kicsit hűlni, majd turmixoljuk össze.
Végül öntsük fel a tejszínnel, majd tegyük vissza a tűzre és állandó kevergetés mellett, sűrítsük be (ízlés szerint az elkészült mártást egy szitán át is szűrhetjük, akkor sokkal selymesebb lesz).
Tálaláskor a leveles tésztában sült harcsafilét a hagymamártással kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »










