Füstölt lazacos-sajtkrémes rolád recept
Hozzávalók:
- 20 dkg füstölt lazac
- 25 dkg mascarpone
- 2-3 ek tejföl
- 1/2 citrom leve
- csipetnyi só (vagy ízlés szerint)
- 1/2 kk őrölt fehér bors
- 6 szelet szendvicskenyér
Elkészítése:
A mascarponéhoz adjuk hozzá a tejfölt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, facsarjuk hozzá a citromlevet, majd keverjük alaposan össze és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek jól összeérjenek.
A tejfölt apránként keverjük hozzá, nehogy túl lágy legyen a krém és a sózással is óvatosan bánjunk, mert a lazac is sós.
A szendvicskenyér szeleteket egyesével, egy sodrófával, óvatosan hogy ne szakadjon szét, nyújtsuk ki vékonyra.
Ezután egy nagyobb folpack fólia darabot vágjunk le, tegyük rá a vékonyra nyújtott kenyérszeletet, kenjük meg a sajtkrémmel, helyezzük rá a lazacszeletet, majd a fólia segítségével, szorosan tekerjük fel. Mindegyik kenyérszelettel így járjunk el.
Az elkészült roládokat végül kenjük meg a maradék sajtkrémmel, majd tegyük a hűtőbe 1-2 órára hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.
Tipp:
Tálalás előtt vegyük ki a lazacos-sajtkrémes roládokat a hűtőből, éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.21. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeállított fogások szerepelnek. A betyár
Tovább olvasom »
10 szaftos pörkölt recept, amit minden magyar imád
A pörkölt az egyik legősibb és legmegnyugtatóbb magyar étel: szaftos, tarta
Tovább olvasom »
Mit főzzünk spárgából? Szuper receptek a levestől a rakottasig
Beköszöntött a spárgaszezon, amikor az üde zöld és fehér finomságok végre á
Tovább olvasom »










