Kolbásszal töltött lencsefelfújt recept
Hozzávalók:
- 20 dkg lencse
- 1 fej vöröshagyma
- 4
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (nagy) - 4 dkg vaj
- 8 dkg liszt
- kb 20 cm hosszú füstölt kolbász
- só (ízlés szerint)
- 2 tk ételízesítő
- őrölt fekete bors (ízlés szerint)
- 1 db babérlevél
Elkészítése:
A lencsét öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, a babérlevelet, 1 tk ételízesítőt és 1 tk sót, majd főzzük puhára (ízlés szerint előző este beáztathatjuk a lencsét, de én ezt nem tettem, így is rövid idő alatt puhára főtt).
A mikor a lencse puhára főt, szűrjük és alaposan csepegtessük le, majd hűtsük langyosra.
A tojásokat válasszuk szét, majd a fehérjét egy csipet sóval verjük fel kemény habbá és tegyük félre.
A puha vajhoz adjuk hozzá a tojások sárgáját, 1 tk ételízesítőt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és keverjük simára.
Ezután először keverjük hozzá a langyosra hűlt lencsét, majd szitáljuk hozzá a lisztet és szintén keverjük alaposan össze (a lencsét kézzel kicsit szétnyomkodhatjuk).
Ezután óvatosan, apránként keverjük hozzá a keményre felvert tojáshabot.
A sütőformát béleljük ki sütőpapírral, öntsük bele a lencsemassza felét, helyezzük a közepére a füstölt kolbászt, majd fedjük be a maradék lencsemasszával.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 perc alatt készre (én légkeverésnél 170 fokon, 30 percig sütöttem).
A sütőből kivéve hagyjuk a formában hűlni, majd helyezzük rácsra és hűtsük langyosra, vagy ízlés szerint hűtsük ki teljesen.
Tipp:
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. Én majonézes tormával tálaltam, amely jól illett a langyosra hűlt felfújthoz.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »











